|
Minden harmadik fűtéstámogatási igénylés jogtalan: akár 500 ezres büntetés!
A 2008-as támogatási kérelmek harmada is hibás
[2007.12.13. 12:39]
A feléig jutottak még csak a 2007-es fűtéstámogatási igénylések ellenőrzésének: a kiválasztott 180 ezer kérelemből 95 ezer esett át a kontrollon. Ennek azonban harmada volt csak teljesen elfogadható, harmadát kisebb hibákkal postázták, míg maradék harmadát teljesen jogtalanul próbálták meg benyújtani.
Azok a háztartások, melyek rászorultság híján pályáztak a kompenzációra, a magyar társadalom tipikus, szürkegazdaságban érdekelt eseteit tükrözi, mint például a minimálbérre bejelentett vállalkozóét – tudta meg az [origo] a MÁK-tól. Olyan igénylőt is találtak a kincstár munkatársai, aki 2,5 milliós jövedelem mellett akart fűtéstámogatást. Egy másik ügyfél esetében 1,4 millió forint volt a különbség a bevallott és az igénylésben szereplő adata között.
A 180 ezerből egyébként 30 ezret véletlenszerűen választottak ki, míg 150 ezerre az APEH hívta fel a kincstár figyelmét. Januártól viszont rendszeresek lesznek az ellenőrzések, melyeket segít az Államkincstár törvényileg megadott adatkezelési joga. Akik lebuknak az ellenőrzésen, a jegybanki alapkamat duplájával megnövelt összeget fizethetik vissza, míg kirívó esetben 500 ezer forintos büntetés is járhat az ügyeskedőknek. Azt is kiderítette a lap, hogy a 2008-as támogatásokra eddig csak 800 ezer igénylés érkezett be, vagyis a folyamat a tavalyihoz képest lelassult. De a 800 ezer kérelemnek is hibás a harmada, annak ellenére, hogy a rendszer elvileg már ismertté vált azóta az igénylők számára.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





