|
Újabb pofonba szaladt bele a kormányzati negyed: vagy új terv, vagy csúszás
[2007.12.05. 08:53]
Újabb cég lépett vissza a kormányzati negyed építésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázattól: ezúttal az OTP-csoporthoz tartozó Merkantil konzorcium – számolt be a Népszabadság. A lap azonban azt is megtudta, hogy az épületet át kell tervezni.
Az áttervezés oka, hogy az egyik épületnek helyet adó telek nincs az állam tulajdonában, sőt belátható időn belül nem is lesz. Az adott ingatlan a fővárosi törzsvagyon részét képezi, így jogilag nem vonható össze a többi telekkel, miáltal építési engedély sem adható ki a beruházásra. Mire ezt a helyzetet jogilag fel tudnák oldani, az egy évet venne igénybe, amit viszont nem vállalna fel a kormány, így inkább áttervezik az épületet.
Egy rossz terv és a fővárosi bürokrácia satujába szorult az új kormányzati negyed - fogalmazott a kormánynegyed közbeszerzési eljárásán induló egyik konzorcium vezetője. Ő egyébként arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezett épületbe egyébként sem fért volna be az összes minisztériumi dolgozó. Az új terveket a győztes beruházónak kellene kidolgoznia. Ennek azonban költségei lesznek, s az idő is szorít. A lap mindezek után rámutat az eddig is nyilvánvaló tényre, hogy a projektet nem készítették megfelelően elő. Ennek egyik jele a szabályozási tervek körüli huzavona is. A városképvédelmi bizottság a közlekedési kérdések megoldatlansága miatt utasította el a terveket, a főváros pedig fel sem vette novemberi közgyűlésének napirendjére.
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





