HUF hírek
Hatodik hete erősödik a forint
Az ünnepi hangulatban 264 alá ereszkedett az euró árfolyama, de a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.
[2010.03.16. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Kesztyűs kézzel bánnak a Körös-torok üdülőtulajdonosaival

[2007.12.04. 15:31]

Utoljára 8 éve emelt a Körös-torok üdülőtulajdonosaira kirótt idegenforgalmi adó mértékén az önkormányzat, s most sem tervezi. Pedig jóval többet költenek a terület fenntartására és fejlesztésére, mint ami innen a kasszába befolyik – olvasható a Délmagyarország cikkében.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
2000-ben évi 400 forintban állapították meg az idegenforgalmi adó mértékét, miközben 2004-ben közel 2 millió forinttal, 2005-ben pedig már több mint 4 millióval kellett hozzájárulni a városnak az üzemeltető városgondnokság kiadásainak fedezéséhez. A 2005–2007 közötti időszakban mindössze 12 millió forint folyt be az épületek után fizetendő idegenforgalmi adóból, a vendégéjszakák után pedig 3 millió forint, de ennek csak egy része származott a Körös-torokból. 5 millió forintot azonban beszedtek a büféudvar és a kemping bérbeadásával.

Ugyanakkor 2005 óta már 30 millió forintot elköltöttek fejlesztésre: épült sétány, út és csapadékvíz-elvezető rendszer az üdülőterületen, de a partél közvilágítását és az új szociális helyiségeket is ebből állították föl. 2007-ben, szeptember végéig pedig 15 millió forintot költöttek a Körös-toroki üdülőterület fenntartására, míg ugyaninnen 10,7 millió forint bevétel folyt be a területhasznosítási és parkolási díjakból – mondta el a lapnak Bodor János, a városgondnokság vezetője.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak