Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Az államnak nem kerül pénzébe, de nem is hoz majd sokat az ingatlanadó

[2007.11.22. 13:32]

Az ingatlanadó nem alkalmas az önkormányzatok által beszedett évi 400 milliárd forintnyi iparűzési adó kiváltására – jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a ma megrendezésre kerülő adókonferencián. Várakozása szerint ugyanis ebből az adónemből körülbelül 60 milliárd forintos bevételhez jutnak az önkormányzatok.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Azt is elmondta itt, hogy az állam nem fog tízmilliárdokat elkölteni az egyedi becslésekre az ingatlanadó bevezetése során, így a mai ingatlan-nyilvántartás (regiszter) nem egészül ki az ingatlan értékére vonatkozó adattal. Veres egyébként igazságosnak tartja az új adót, mivel azt az ingatlanok értéke alapján vetik ki. Jövőre meg kell teremteni a bevezetés feltételeit, mely várakozása szerint nem jelent majd többletköltséget a költségvetés számára.

„A 400 milliárd körüli helyi iparűzési adó ingatlanadóval egy az egyben történő kiváltását semmiképp nem tartom elképzelhetőnek, hiszen nem tud annyi bevétel ingatlanadóból befolyni, mint amennyi iparűzési adóból jelen pillanatban befolyik az ország önkormányzataihoz” – idézte szavait a hírTV.

Veres János az Országgyűlésben
Veres János az Országgyűlésben

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön a pénzügyi válság melyik vélt vagy valós főbb hatásától fél a legjobban?
Befagyasztják a béreket
Sokkal kisebb lesz a nyugdíjemelés mértéke
Csökken a bankok hitelezési aktivitása
A hitelhiány miatt csődbe mehetnek a kis- és a középvállalkozások
Jelentősen nőnek a banki kamatok
Az árfolyamváltozások miatt, arányaiban többet kell majd törleszteni
A PM csak 6 és nem 13 millió Ft-ig garantálja a betétek kifizetését
A kormány elhalasztja az adócsökkentést és az Új Tulajdonosi Programot
Ismét rész-, vagy teljes államosítás lesz
Felgyorsul az infláció, gyengül a Forint
A Budapesti Értéktőzsde lenullázódik vagy külföldi kézbe kerül
Vészesen csökken az ország devizatartaléka
Nem félek a válságtól. Most érdemes befektetni