|
Indulhat a Nyugati bontása: a vártnál háromszor drágábban
Még terv szintjén sincs meg az új pályudvar helye
[2007.11.19. 09:49]
Megkezdődhetnek a kormányzati negyedhez kapcsolódóan a Nyugati pályaudvar területének felszabadítási munkálatai. A bontásra kiírt tendert az újbaroki VÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. nyerte el nettó 446 millió forintos ajánlatával. Ez háromszorosa az eredetileg becsült 150 millió forintos összegnek.
A megbízás a vasúti közlekedési létesítmények, vágánycsoportok, kitérők elbontására és áthelyezésére, valamint a kiszolgáló és működtető közművek áthelyezésére szól. A területet a vasúttársaság már kiürítette október 31-ig, így hozzájuthat a 4,4 milliárd forint vételárelőleghez, melyet november 30-ig utal át számára a Kincstári Vagyoni Igazgatóság.
Ugyanakkor a kormányzati negyed építéséről rendelkező fővárosi szabályozási tervet egy SZDSZ-es képviselő átszavazása miatt még nem fogadta el a városfejlesztési bizottság. Demszky Gábor főpolgármester azonban a hírTV-nek úgy nyilatkozott, hogy a bizottság meg fogja szavazni az előterjesztést, mivel nem kívánják hátráltatni a kormányzati negyed megvalósítását. Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője erről úgy vélekedett a tévének, hogy szerinte a főpolgármester „addig presszionálja elvtársait és szavaztat újra, amíg a személyes akarata szerinti formális határozat meg nem születik”. A Fidesz egyébként elhalasztaná a kormányzati negyed építését, mivel úgy vélik, hogy a presztízsberuházás indokolatlanul terheli a költségvetést.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





