|
Megszüntetnék a hitelek folyószámlához kötését
[2007.11.12. 16:35]
A hitelt felvevők számára felesleges és indokolatlan többletköltséget és kötelezettségeket jelenthet az előírt folyószámlák megnyitása - véli a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért várhatóan kezdeményezi ennek a gyakorlatnak a megszüntetését - tudta meg az [origo].
A versenyhatóság körülbelül egy éve vizsgálni kezdte a folyószámlaváltás és a hitelváltás lehetséges akadályait. Ennek az ágazati vizsgálatnak a vitaanyaga várhatóan novemberben megjelenik, s valamilyen ajánlást tesz arra, hogy a bankok ne kötelezhessék hitelfelvevő ügyfeleiket arra, hogy folyószámlát nyissanak náluk. Kováts Surd, a hivatal vizsgálatvezető munkatársa a lapnak elmondta, hogy erre három lehetőség is kínálkozik.
2. Megtilthatja a gyakorlatot valamilyen jogszabály, például a hitelintézeti törvény, vagy más ágazati jogszabály. 3. Az is elképzelhető, hogy a versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásokkal akadályozza meg a hitelek és a folyószámlák összekapcsolását. Ez utóbbi azonban nehézkes lenne a szakember szerint. Lantos Csaba bankszakember azonban másként vélekedik. Úgy látja, hogy a kérdésnek a szabályozását is a piacra kellene bízni, korlátozása pedig ugyanolyan abszurd lenne, mint a devizahitelek betiltása. A bankok azért várják el a folyószámlanyitást a hitelezőiktől, mert jelentősen csökkenti kockázatukat, ha látják ügyfelük pénzforgalmának egy részét és az át is folyik rajtuk - magyarázta. Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa is arra hívta fel a figyelmet, hogy az ebből adódó alacsonyabb kockázat még akár olcsóbb hiteleket is jelenthet az ügyfelek számára.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





