Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Az utolsó esély megúszni az ingatlanadót

[2007.11.08. 09:29]

Az adótörvények zárószavazása előtt ismét szavazhat az Országgyűlés az ingatlanadó kapcsán benyújtott szocialista módosításról, melyet hétfőn szavazott le az ellenzék segítségével az SZDSZ. A módosító javaslatot újból benyújtotta tegnap a parlament önkormányzati bizottsága.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A kormány javaslatát fogadta el az Országgyűlés a hét elején: vagyis csak értékalapon vethetnének ki ingatlanadót az önkormányzatok. A szocialisták a kormány által bevezetni kívánt kötelező értékalapú ingatlanadó helyett azt szerették volna, ha a területi alapú kivetés lehetősége is megmarad az önkormányzatok számára.

Az MSZP-nél úgy vélik, hogy a Fidesz hibázott, amikor javaslatukat leszavazta. Elképzelhető, hogy az ellenzéki pártot a három meglévő verzió zavarta össze. Mindenesetre a zárószavazás előtt már csak koherenciazavarra hivatkozva lehetne változtatásokat eszközölni az ingatlanadót illetően, azonban a párt is úgy látja, hogy az ingatlanadó újraszabása nem tartozik e tárgykörbe.

A tegnapi napon az önkormányzati bizottságban a nagyobbik ellenzéki párt képviselői is támogatták a szocialista elképzelés „újraélesztését”, vagyis úgy tűnik, hogy most az MSZP bízhat a Fideszben. A hétfői frakcióülésen fognak dönteni a szocialisták arról, hogy miként foglaljanak állást a javaslatot illetően. Politikai döntést kell hozni: azaz újból nekifutnak a saját javaslatuk elfogadásának, vagy azt kommunikálják, nem a szocialistáknak, hanem a Fidesznek „köszönhető” az értékalapú ingatlandó - hívta fel a figyelmet mai számában a Világgazdaság.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint milyen a kormány szociális alapú fűtéstámogatási rendszere?
Jó, mert 2010-től megszüntetik a közvetlen támogatásokat -, így nem lesznek trükközések
Jó, mert 2010-től minden rászoruló már csak személyre szabott támogatásban fog részesülni
Jó, mert jövedelemsávtól függően 20-28%-kal már az idén emelkedett a támogatások mértéke
Nem jó, mert idén az évi 5000 m3 helyett, már csak 4000 m3-ig támogatják a nagycsaládosokat
Nem jó, mert a támogatás mértéke nem követi a gáz, és távhő árának mértékét
Nem jó, mert a szén- és a fafűtésekkel fűtők abszolút nem jogosultak állami támogatásra