|
A külföldieket nem érdekli az I. kerület, az ott lakók viszont megvesznek érte
[2007.11.06. 16:53]
Csak elvétve mutatkozik külföldi vásárló az I. kerületi ingatlanpiacon, így a magyar vevők dominálnak, habár a piac egészére leginkább a pangás jellemző. Az árak rendkívül magasak. Az itt lakók pedig nem költöznek, vagy ha igen, akkor igyekeznek a környéken maradni - derült ki a Pénzcentrum cikkéből.
Akik itt akarnak lakást vásárolni, azok elsősorban társasházi kínálattal találják szemben magukat. Ezek között található patinás nagypolgári lakás, mely a századfordulón épült, illetve az 1960-as, 70-es években épült társasház. Családi ház is akad néhány a
A Várbazár
Az árak 270 ezer forintnál indulnak, de ekkora összegért még csak a kerület zajosabb részein vásárolhatunk lakást: a Fő utcán, az Attila úton vagy a Hegyalja út környékén. Csendesebb környéken 30 százalékkal magasabbak az árak. A Naphegyen például 350 ezer forintnál kezdődnek. Befektetési céllal vásárlók számára a Vár javasolt, ahol 450-900 ezer forintba kerül a lakások négyzetmétere. Számolni kell azonban azzal, hogy a bérleti díjak igen magasak, így a kiadás sem egyszerű. Az árak száguldására sem lehet spekulálni, csak stagnálás, vagy enyhe növekedés valószínű.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
|





