[2007.11.05. 10:01]
Ha megszületik a gyerek, akkor is kénytelenek a 36 négyzetméteres ingatlanokban szorongani a lakóparki lakást vásárolt tulajdonosok, ugyanis képtelenek kifizetni az ahhoz tartozó, akár az átlagfizetés másfél-kétszeresét is kitevő havi részletet. Mindamellett sokan szívesen szabadulnának lakóparki otthonaiktól. A lakótelep-érzés ugyanis a fizikai problémákban is visszaköszön: a nem megfelelően szigetelt falakon, födémen át hallatszik, mi történik a szomszédban.
Olyan rizikót ugyanakkor a panelekkel ellentétben nem lát a szociológus, hogy beindulna a társadalmi leromlás, azaz a slumosodás. A lakóparkok megfigyelései szerint három réteget fogadnak, s egy-egy épületegyüttesen belül azonos státusú lakók jelennek meg. A luxuslakóparkokat a leggazdagabbak választják, a közepes szintű épületegyüttesek a középosztály felső rétegét vonzzák, míg a jobbára a városközponttól távolabb eső lakóparkokba főleg a középosztály alsóbb rétegét jelentő, kisgyermekes családok költöznek.
Mindez azzal áll összefüggésben, hogy a fejlesztők a terület városon belüli elhelyezkedése alapján határozzák meg a lehetséges vevők célcsoportját, s ehhez igazítják az építészeti jellemzőket, a lakások összetételét, nagyságát, és persze az árakat. A szociológus arra is rámutatott, hogy elsősorban a lakótelepeken élők számára bírnak jelentősebb vonzerővel a lakóparkok, hiszen mint mondják: „kisebb, de legalább új, és mégsem panel”.
