|
Mégsem lesz rózsaszín, lebegő tető a budai Várban
[2007.11.05. 09:19]
A jelenleg romos, visszabontott Honvéd Főparancsnokságra plusz egy emelet és magas tető kerülhet - tudta meg a Népszabadság. Így nem lesz olyan óriási, mint eredetileg volt, s jobban beleillik a Vár léptékébe. A földszinten valószínűleg információs szolgáltatásokat nyújtanak majd a turistáknak, míg két emeletén a magyar alkotószellem panteonja létesül.
A 2004-es elképzelést tehát, mely szerint egy rózsaszín lebegő tetőt alakítanának ki az épület felett, elvetették. A terv ugyanis egyes vélemények szerint nem vette eléggé figyelembe a műemléki
Nem lesz ugyanakkor sem digitális könyvtár, sem a korona őrzőhelye, sem gyerekvár a Dísz téren. Závecz Ferenc fejlesztési és gazdasági szakállamtitkár a panteon ötletével kapcsolatban a lapnak úgy nyilatkozott, hogy ez az egyik erős koncepció, de még nem dőltek el az arányok. Pályázatra nem kerül sor, ugyanis arra már nincs idő, hiszen 2010-ig kell elkészülni a munkálatokkal. Závecz szerint konszenzussal fogják kialakítani a végső tervet. A Magyar Narancs korábban arról számolt be, hogy Mányi István, a Páva utcai holokausztmúzeum tervezője lehet az építész, őt azonban a lapnak nem sikerült elérnie.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





