Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Családok ezrei veszítették el lakásukat a banki hitelek miatt
Mi is vehetnénk hitelből házat Olaszországban, de...

[2007.10.31. 17:55]

Mindössze három éven belül átlagosan 26,5 százalékkal nőttek az ingatlanárak Olaszországban. Habár az egész olasz piacon drágulás figyelhető meg, a legerőteljesebb növekedés a tartományi fővárosokban, Rómában, Milánóban, Nápolyban, valamint a dél-olasz városokban, Calabria, Puglia, Piemont, Umbria környékén tapasztalható.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
3 év alatt 26,5 fél százalékos emelkedés

Kamatharc gladiátoroknak
Kamatharc gladiátoroknak
(Róma)
Ez utóbbinál például 750 euróról 2000-re ment fel a négyzetméterár, míg Milánóban 1883-ról 2297-re, Rómában pedig 1610-ről 1827-re. Ezzel együtt a folyamatos áremelkedésben lassulás állt be. Amíg 2003-ban 10,6 százalékos, 2004-ben 8,7, 2005-ben már csak 7,1 százalékos volt a növekedés, ami 2007 első felében is folytatódott. A legkelendőbbek továbbra is a kisméretű ingatlanok (hatvan négyzetméterig), az eladások 81%-át ezek teszik ki.

Utánuk jönnek a közepes méretűek (60 és 120 négyzetméter között), amik majdnem tizenöt százalékot hasítanak ki, a sort pedig az ennél nagyobb, főleg külföldiek által vásárolt luxusingatlanok zárják négy százalékkal. A szakértők további növekedést jósolnak a magánlakások és az üzlethelyiségek értékesítése területén is.

Kevés magyar vásárol Olaszországban

Lávasors
Lávasors
(Nápoly)
Bár Olaszország előkelő helyet foglal el a magyarok utazási listáján, ottani ingatlanvásárlásaik száma ma még csekély. A hazai befektetők részéről ugyan van érdeklődés az észak-itáliai apartmanok, házak iránt, azonban a magas árak miatt a legtöbben mégis az olcsóbb Horvátország mellett döntenek. Persze az árakban itt is hatalmas eltérések lehetnek. A milliomosok által preferált Comoban, ahol George Clooney és Richard Gere is tart fenn ingatlant, 350.000 eurótól kezdődnek a nyaralók, míg az újonnan felfedezett Abruzzo, vagy a csizma „lábfejeként” emlegetett Calabria tartományban az érintetlen természet és a fejletlen infrastruktúra miatt már akár 45.000 euróért hozzájuthatunk egy tengerparti apartmanhoz.

A vásárlást nehezíti az is, hogy bár elméletileg az összes uniós tagország állampolgárának lehetővé kellene tenni a lakásvásárlási hitel igénylését, gyakorlatban erre nem nagyon van példa.

Rekord mértékű ház-elzálogosítás

A csendőrség akcióban
A csendőrség akcióban
Az Olaszországi Fogyasztói Érdekközösség adatai szerint egyre nő az olyan családok száma, akik nem bírják törleszteni a hitelt, és a bank elzálogosítja a házukat. Nápolyban 29, Comoban 26, Milánóban 22, Rómában 21 százalékkal nőtt az elzálogosított lakások száma. A jelentésből az is kiderül, hogy a pórul járt családok kilencven százaléka változó alapú hitelkonstrukciót vett igénybe. 2004-ben történelmi mélyponton volt a kamatráta, amit a bankok úgy próbáltak kompenzálni, hogy szinte kizárólag változó alapú hitelkonstrukciókat ajánlottak fel az ügyfeleiknek, tudván, hogy az biztosan emelkedni fog. Az eredmény: három éven belül családok ezrei fölül árverezték el a házat.

Amiért mégis megéri olasz ingatlant venni:

  • stabil gazdaság, a világ hetedik legnagyobb GDP-jével rendelkezik
  • alacsony ingatlanadó
  • erős a kereslet az albérletpiacon
  • nincs örökösödési adó az 1 millió eurónál alacsonyabb értékű ingatlanok esetében
  • vonzó környezet

Malomsoki Szilvia

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön a pénzügyi válság melyik vélt vagy valós főbb hatásától fél a legjobban?
Befagyasztják a béreket
Sokkal kisebb lesz a nyugdíjemelés mértéke
Csökken a bankok hitelezési aktivitása
A hitelhiány miatt csődbe mehetnek a kis- és a középvállalkozások
Jelentősen nőnek a banki kamatok
Az árfolyamváltozások miatt, arányaiban többet kell majd törleszteni
A PM csak 6 és nem 13 millió Ft-ig garantálja a betétek kifizetését
A kormány elhalasztja az adócsökkentést és az Új Tulajdonosi Programot
Ismét rész-, vagy teljes államosítás lesz
Felgyorsul az infláció, gyengül a Forint
A Budapesti Értéktőzsde lenullázódik vagy külföldi kézbe kerül
Vészesen csökken az ország devizatartaléka
Nem félek a válságtól. Most érdemes befektetni