Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Meddig is húzzák vissza a síneket a Nyugatiból?

[2007.10.29. 17:13]

A mai napon folytatódott a kormányzati negyed felépítéséről és üzemeltetéséről szóló, pénteken megkezdett versenypárbeszéd a hat pályázó konzorciummal - jelentette ma be Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője. Emellett cáfolta azt a sajtóinformációt, hogy a Nyugati helyett a Rákosrendező lenne a vonatok végállomása.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A kommunikációs vezető elmondta, hogy az Eiffel-csarnokból a mai külső vágányok vonaláig „húzzák vissza” a síneket, de az még nincs eldöntve, hogy hány vágány lesz a Nyugatiban - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a konzorcium tagjaival ma a részletkérdésekről egyeztettek, vagyis a projekt műszaki, pénzügyi, jogi és szolgáltatási összetevőiről. A műszaki problémák kapcsán az energetika és a környezetvédelem került terítékre. Közölte azt is, hogy a nyertes tervet készítő, Janesch Péter nevével fémjelzett csoporttal befejeződött a tárgyalásos közbeszerzési eljárás, s hamarosan aláírják a kivitelezési tervek elkészítésére vonatkozó szerződést. Ennek ellenértéke nettó 2 milliárd forint.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint milyen a kormány szociális alapú fűtéstámogatási rendszere?
Jó, mert 2010-től megszüntetik a közvetlen támogatásokat -, így nem lesznek trükközések
Jó, mert 2010-től minden rászoruló már csak személyre szabott támogatásban fog részesülni
Jó, mert jövedelemsávtól függően 20-28%-kal már az idén emelkedett a támogatások mértéke
Nem jó, mert idén az évi 5000 m3 helyett, már csak 4000 m3-ig támogatják a nagycsaládosokat
Nem jó, mert a támogatás mértéke nem követi a gáz, és távhő árának mértékét
Nem jó, mert a szén- és a fafűtésekkel fűtők abszolút nem jogosultak állami támogatásra