|
Megéri házat venni a magyarországi buddhista, krisnás falvakban?
A földi élet dolgai
[2007.10.29. 12:28]
Magyarországon az alternatív vallások megjelenése aránylag új keletű jelenség, mely a kulturális és társadalmi változások olyan jelenségeivel hozhatók összefüggésbe, mint a szekularizáció, az értékválság a társadalomban, vagy a hagyományos közösségek felbomlása. Nyugatabbra már a hetvenes években virágzott a buddhizmus és a brahmanizmus, mely nemcsak a hippimozgalomnak, hanem a különböző egyházak felé nyitott politikai rendszereknek is köszönhető.
PÁVA: bölcsesség és rálátás, hivalkodó, védelmezõ és erõteljes.
Nandafalva
Nandafalva
(Balástya)Az évek során egyre több ún. bhakta vásárolt családjával közösen tanyát a környéken, melyeket annak rendje és módja szerint kalákában fel is újítottak. Az általában 2 szobás 40-70 négyzetméteres tanyák egy-két kilométerre állnak egymástól 2-3000 nm telkeken. Egy helyi ingatlanközvetítő szerint megnőtt az igény arra is, hogy egyéb, nem feltétlenül a hinduizmus híveinek számára létesítendő életmódtáboroknak megfelelő tanyákat kutassanak fel. Jellemzően egy vályogfalazású tanyát már pár százezer forintért is meglehet venni a környéken, amennyiben gazdasági épületekkel árulják az ingatlant, akkor a vételi ár megközelítheti a másfél–kétmillió forintot is. Bár 2000-től kimutatható, hogy a hindu híveknek köszönhetően a környék ingatlanárai enyhén emelkedtek, Nandafalva ingatlanforgalmi jelentősége ennek ellenére csekélynek mondható. Krisna-völgy
Krisna-völgy
(Somogvámos)A 830 fős Somogyvámoson körülbelül 20-30 házat vásároltak meg a hívők, ami azt jelenti, hogy a falu lakosságának kb. 10 százaléka Krisna-tudatú. Nandafalvával ellentétben Somogyvámoson jelentősen emelkedtek az ingatlanárak a krisnások telepítette arborétumnak, méhészetnek, biokertészetnek, tehenészetnek és nem utolsó szempontból a 260 hektáron elterülő vallási falunak köszönhetően. Annak ellenére, hogy a település a somogyi dombok között húzódik, az árak lassan a nem vízparti fonyódi és balatonboglári árakat érik el, azaz van olyan 5544 nm-es telken álló 120 nm-es felújított 3 szobás családi ház amit 30 millió forintéert árulnak, de olyan is akad amit bár „csak” 2 szobás, de 6,2 millió forintba kerül. Shaolin falu
Shaolin falu
(Dobogókő)A volt honvédségi területet az üzemeltetők hosszú távra vehették bérbe, cserébe felújították és kibővítették a rossz állapotban lévő épületeket. A Pilis-hegység jelentős része természetvédelmi terület, de ez a rész már korábban állami használatban állt, így a telep fejlesztése elé nem gördültek akadályok. A Pilis falvai, községei mind népszerűbbek a szép környezetre, egészséges életmódra és a város közelségére vágyók körében, így az itt megfigyelhető ingatlanpiaci fejlődés kevéssé tudható be a Shaolin falu működésének. Buddhista Meditációs Központ
Karma Ratna Dargye Ling
(Tar)Bár a turizmus fellendült, a kétezer főt számláló Taron még csak két család lakik, akik a nagyvárosokból kifejezetten a központ miatt költöztek a faluba. A meditációs központ munkatársa elmondta, hogy bővíteni szeretnék az épületeket, ezért folyamatosan pályáznak. Legfőbb törekvésük, hogy minél nagyobb létszámú buddhista közösséget hozzanak létre, akik ideális esetben nem a faluban, hanem a kibővült meditációs központban telepednének le. Az ingatlanárak így egyelőre ezen a településen sem lódultak meg. Daczi Dóra
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





