|
Blokád alá vonnák fél Budapestet: Demszky a sínek helyén kávézna
[2007.10.29. 09:27]
Hatalmas közlekedési káoszról, Budapest északi részének megbénításáról beszél Endrédy István (KDNP) fővárosi képviselő a Nyugati pályaudvar kiköltöztetése kapcsán, míg Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője esztelen rombolást emleget, amikor szóba kerül az ehhez kapcsolódó városrendezési terv. A kormánypártok viszont nyugodtak.
Fontolóra veszik a Nyugati pályaudvar elköltöztetését - ismerte el a Magyar Nemzet érdeklődésére a Kormányszóvivői Iroda. Mint kiderült, „több forgatókönyv létezik. A közeljövőben létrejövő – az összes érintett szervezet, közöttük a GKM, MÁV, KVI képviselőjét tömörítő – programalkotó bizottság fogja meghozni a döntést az év végéig.” A lap szerint az új helyszín a Rákosrendező lehet.
Endrédy István szerint viszont mindez hatalmas közlekedési káoszhoz, Budapest északi részének megbénításához vezet. Ő MÁV-os körökből úgy értesült, hogy a pályaudvar helyére konferenciaközpontot vagy egy nagy koncerttermet vizionálnak. Arról viszont senki nem beszél, hogy mi lenne az elővárosi Budapest vezetői azonban változtatásokra készülnek. Ennek részeként bontanák le például a Nyugati téri felüljárót és a Ferdinánd hidat, illetve bővítenék kétszer két sávosra a Podmaniczky utcát. Vitézy Dávid szerint mindez esztelen rombolás: a tervezett lépésekkel megszüntetnék az elővárosi közlekedést, blokád alá vonnák fél Budapestet. A Kormányszóvivői Iroda szerint jelenleg három verzió képzelhető el: lesüllyesztik vagy „felülépítik” a síneket, vagy pedig az áthelyezés mellett döntenek. Demszky Gábor annyit jegyzett meg ennek kapcsán, hogy „a kormány majd dönt a Nyugati pályaudvar sorsáról, én személy szerint szívesen üldögélnék az itt kialakítandó kávéházak egyikében”. Mindamellett a lap arra is kitér, hogy Rákosrendező beépítése sem lesz problémamentes: egy, a lap birtokába került szerződés azt tartalmazza, hogy az érintett osztatlan telken egy magáncég tulajdona van bejegyezve. A tulajdonos hozzájárulása nélkül pedig a rákosrendezői 24 hektáros telken egyetlen kapavágást sem lehet elvégezni.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





