|
Folyt a víz a falakon, hömpölygött a szobában - zajlik a panelrekonstrukció
[2007.10.20. 15:57]
Állítólag minden évben előfordul egy olyan eset, amikor a panelrekonstrukció alatt lévő ház egyszer csak olyannyira beázik, hogy folyik a víz a falakon, a lépcsőházban, áll a szobákban, s sercegnek a villamos vezetékek a falban. Most Szegeden történt meg egy ötemeletes panel esetében - derült ki a Délmagyar cikkéből.
Mint a lap beszámolt róla, ez volt a 64. ház, melyet az öt éve zajló panelrekonstrukciós program jegyében felújított a Szegedi Ingatlankezelő és Szolgáltató (SZISZ) Kft. A munkások hőszigetelték a tetőt, majd nekifogtak a vízszigetelésnek. Ezt azonban nem fejezték be, mivel lejárt a munkaidő. Az eső azonban éjjel elkezdett esni. Mivel a felület egyik szélét nem zárták le és a lefolyók sem készültek el, így elárasztotta a házat a víz. „Minden évben előfordul egy ilyen eset” – mondta az ügyvezető.
„A feleségem hajnali ötkor indult dolgozni, én is felkeltem. Csörömpölésre, kiabálásra lettem figyelmes a szomszédból: a mellettünk lévő lakásban úgy ömlött a víz, hogy nem bírták feltartóztatni. Szegények most rakták le a vadiúj laminált padlót: az is tocsog” - mesélte az esetet az egyik lakó a lapnak. Náluk a kisszoba falán teljes hosszúságban barnás csíkok láthatók, a konyha is beázott. Az áramot le kellett kapcsolni, a bútorokat eltolni a faltól. Tegnap délután már a negyedik emelet is elkezdett átázni: a plafonon már látható egy-két vízfolt. A cég ügyvezetője elismerte, hogy a munkások hibáztak, az ő gondatlanságuk következménye a beázás. Két-három órás munkájuk lett volna még a tetővel - magyarázta a lapnak. A kivitelező vállalkozónak kötelező felelősségbiztosítást kötnie, ezért rendezni fogják a kárt - ígérte.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





