Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Megépült a világ legnagyobb WC-komplexuma
A vendégek boldogan távoznak

[2007.10.20. 12:17]

Guinness-rekord! Háromezer négyzetméter alapterületű, négyszintes mellékhelyiség-palotát építettek a harmincegy milliós lakosú Chong Qing-ben, nem messze a turistanegyedtől.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Hátsó szempont
Hátsó szempont
Így ha valaki rosszul bírja a csípős kínai kosztot, vagy sürgős dolga támad a túl sok teától, nyugodtan igénybe veheti a több mint ezer ingyenes nyilvános toalett valamelyikét. A kívülről egyiptomi szfinxet utánzó porcelánpalotának, - melynek nagy része újrahasznosított anyagokból épült fel - a „mindent a kedves vendégért” lehetne a mottója, hiszen a tervezők fantáziájának köszönhetően végre egyszer egy krokodil szájába, vagy akár egy szexis női hátsót formázó piszoárba is lehet könnyíteni, a Szűz Mária képére formáltakról már nem is beszélve.

Mindent a nyugatiak kedvéért?
Mindent a nyugatiak kedvéért?
Ha valaki jobban szereti a szabadtéren elvégezni a dolgát, akkor az erre kijelölt „szárnyban” azt is megteheti, vagy pedig egy szikla tövében, ahol ráadásul szenzorosan működő vízesést is csodálhatunk közben. A vizuális élményt nyugtató háttérzene és tévéműsorok fokozzák. „Eddig azok, akik betértek hozzánk, nagyon boldogan és elégedetten távoztak” – lelkendezett a komplexum egyik vezetője a CCTV kínai televíziónak. „Mi terjesztjük a WC-kultúrát” – tette hozzá. Kínában az angol WC a külföldi turisták számára udvariassági gesztus, a legtöbb helyen ugyanis „keleti”, azaz pottyantós WC-t használnak, nem mindig tökéletes higiéniai körülmények között.

A kínaiak még egy szupermarketet is terveznek a giccspalota mellé, ami kifejezetten a szomszédos épület témájához kapcsolódó árucikkeket árusítana, például WC-papírt, amit szintén ők találtak ki még a 14. században.

Malomsoki Szilvia

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön szerint milyen a kormány szociális alapú fűtéstámogatási rendszere?
Jó, mert 2010-től megszüntetik a közvetlen támogatásokat -, így nem lesznek trükközések
Jó, mert 2010-től minden rászoruló már csak személyre szabott támogatásban fog részesülni
Jó, mert jövedelemsávtól függően 20-28%-kal már az idén emelkedett a támogatások mértéke
Nem jó, mert idén az évi 5000 m3 helyett, már csak 4000 m3-ig támogatják a nagycsaládosokat
Nem jó, mert a támogatás mértéke nem követi a gáz, és távhő árának mértékét
Nem jó, mert a szén- és a fafűtésekkel fűtők abszolút nem jogosultak állami támogatásra