Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Marina megmutatta bájait - képgaléria
Álom luxuskivitelben

[2007.10.18. 16:58]

Aki ma látogat el a Vizafogóhoz, ne számítson valamely ipartelep látványára. A XIII. kerület Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő részévé vált.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A Marina Part területén, azaz a Túróc és a Cserhalom utca között az 1900-as évek elején a Danubius fövenystrand, azaz a Duna szabadstrandja helyezkedett el. Mellette patinás cégek vertek tanyát; itt volt a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár, valamint a Pesti és Fiumei Hajógyár telepe, a Láng Gépgyár, illetve egyéb kisebb gépműhelyek, fatelepek. Az államosítás után a fövenytől délre fekvő mesterséges öbölben alakították ki a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat (FOKA) telepét, melyet a köznyelv tréfásan-hibásan csak „fókaként” emleget.

Aki ma látogat el a Vizafogóhoz, ne számítson valamely ipartelep látványára. A XIII. kerület Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő részévé vált. Míg a túlparton, azaz a régi óbudai gyárakban irodákat, fotóműtermeket, designműhelyeket alakítanak ki, illetve átépítésekkel lakóparkokat hoznak létre, addig az itt álló épületeket, melyek az önkormányzat szerint építészeti értéket nem képviseltek, javarészt lebontották.

Szemet gyönyörködtetõ kilátás (fotó: Neubauer)
További képek a galériában >>
A Népsziget, avagy régi nevén Szúnyog-sziget és a FOKA-öböl közötti szakaszon három lakópark is épül: a Prestige Tower és a Marina Part már értékesíti lakásait, míg a Danubio Park beruházója, a Fadesa nemrég vásárolta meg a területet a Marinát fejlesztő Autóker Holding Zrt.-től.

Az újpesti föveny tehát teljesen új arculatot nyer, régi funkciójára már csak a hajóépítésre, gyárvilágra utaló utcanevei emlékeztetnek. A már fürdésre alkalmatlan Duna partján viszont a tervek szerint úszási és egyéb sportolási lehetőségeket biztosító szabadidős centrumot alakítanak ki.

Mivel a gátépítés a lakópark legnagyobb vonzerejét, a vízparttal való szoros kapcsolatát rombolta volna le, így a beruházó az öt évvel ezelőtt kezdődő fejlesztés során a telek szintjét a várható legmagasabb árvízszint fölé emelte. Erre a műveletre több mint félmilliárd forintot fordítottak. Az első ütemben készült lakásokat 2006 elején, a második ütemben építetteket egy éve adták át.

A most elkészült III. ütem 350 lakása nem közvetlenül a Duna partján helyezkedik el. Panoráma helyett az U alakban elrendezett épületek között, a mélygarázs felett parkot alakítottak ki. A kerttervező cég egyik munkájával 2004-ben elnyerte az év legszebb kertjének járó díjat. Jelen esetben az örökzöld növényeket különféle, Magyarországon őshonos növényekkel vegyítették, hogy a kert egész évben dinamikusan változzon, és lehetőleg mindig színpompás legyen.

Tükörtisztaság (fotó: Neubauer)
További képek a galériában >>
A Marina Parton egyébként az Autóker Holding Zrt. számos vezetője, munkatársa vett már lakást. Az épületek minőségéről valószínűleg hívebb véleményt mond majd az idő, de tény, hogy a belső kialakítás számos igényt igyekszik kielégíteni. A III. ütem házcsoportjába belépőket egy lobbi fogadja, mely egyszerre ad helyet a 24 órás portaszolgálatnak, egy kanapékkal kényelmessé tett pihenőhelynek, illetve egy körülbelül kéthetente cserélődő kamara-kiállításnak, ahol a VAM Design jóvoltából újabb és újabb kortárs alkotásokat ismerhetnek meg a lakók.

Innen nyílik egy közös, kertkapcsolatos konyha, mely a kerthasználók életét hivatott még kellemesebbé tenni: bárki igénybe veheti akár kávéfőzés, akár babaetetés céljából. Van itt még számítógépszoba internettel, pénzbedobásos alapon működő fénymásolóval, és egy ún. meeting room is, mely nem csak a közgyűléseknek ad helyet: a lakók tetszés szerint igénybe vehetik saját tárgyalásaik lebonyolításához is. A korábbi ütemben elkészült Duna-parti, központi helyen lévő, nyolcadik emeleti mintalakásból az Árpád-hídtól a Népszigetig látni; utóbbi egyelőre lehangoló állapotban van. Aradi Ferenc, az Autóker ingatlanfejlesztési vezérigazgatója elmondta: nagyon örülnének egy erre vonatkozó rendezési tervnek az önkormányzat részéről. A szigetre vezető gyalogoshidat a panoráma érdekében mindenestre lefestették.

A IV. ütemben épülő lakásokból állítólag a belvárosig is el lehet majd látni. Sőt, újabb luxushelyiségeket is kialakítanak: ott már lesz borozó- és szivarszoba, valamint 4.500 négyzetméternyi üzlethelyiség is. Ez a rész előreláthatóan 2009-re lesz kulcsrakész, és ezzel egy időben kívánják átadni a FOKA-öbölben létesítendő sportcentrumot és jachtkikötőt is. Az V., VI., és VII. ütemben három kisebb épületet emelnek, így a teljes építkezés 2010-re zárul le.

Összesen kb. 1400 lakás lesz a Marina Parton, az átlagos négyzetméterárak panorámától függően változnak: a Váci út melletti, jelenleg üres, elhanyagolt telekre néző lakások már 400.000 forintos négyzetméteráron is megvásárolhatók, de a panorámáért ennek a dupláját kell fizetni. A hatalmas teraszok szintén jelentősen növelik a lakások árát: az említett mintalakásban például 80 négyzetméteren három szobát alakítottak ki, melyekhez egy 20 négyzetméteres terasz kapcsolódik, így a lakás ára eléri a 80 millió forintot. A szomszédban építkező Fadesa a tervek szerint olcsóbban fogja kínálni lakásait.

Aradi Ferenc elmondta, hogy a lakók mindössze kb. 5 százaléka külföldi, főleg angolok és írek. Ez az arány előreláthatóan nem is fog megváltozni, hiszen a külföldiek inkább a belvárosban keresnek lakást. A lakók 10-15 százaléka befektetési céllal vásárolt. A Marina Parton jelenleg nagy arányban, kb. 150 lakásban élnek bérlők.

Aradi szerint a lakóközösségen még van mit csiszolni, hiszen a portaszolgálat és a biztonsági őrök felügyelete ellenére előfordult már lopás, de sokak számára jelent problémát a másokra odafigyelő, helytakarékos parkolás is. A közösségi érzéseket erősítendő az Autóker egy ún. VIP klubot hozott létre a lakókból: negyedévente programokkal, például vízisí-bemutatóval vagy főzőműsorokkal szórakoztatják a zártkörű rendezvény - lakóparkról lévén szó - akár 800 főt is elérő vendégseregét.

A Duna-parti zártkörű rendezvény fogalma természetesen problémákat is felvet. A városfejlesztési koncepcióhoz kapcsolódó Podmaniczky-programban ugyanis kiemelten fontos szerepet kap a Duna megközelíthetőségének javítása. Az utóbbi időkben számos szervezet (pl. a MOHOSZ, a MÁV „Előre” Horgászegyesület, vagy a Levegő Munkacsoport) fogalmazott meg problémákat az önkormányzat felé a FOKA-öböl beépítésével kapcsolatban. Borszéky Gyula, a XIII. kerület alpolgármestere kérdésünkre megerősítette, hogy a Duna-parti területek továbbra is közhasználatban maradnak. Az esetleges lezárások csak az építkezésnek köszönhetők, de az Autókernek a fejlesztések végén minden területet szabaddá kell tenni a nem ott lakók számára is. Hogy a FOKA-öböl mikor válhat ismét bárki által használható szabadidős területté, az a másik beruházótól, a Danubio Parkot építő Fadesától, illetve az ott kialakításra kerülő, főleg magánhajókat fogadó jachtkikötő elrendezésétől függ.

Daczi Dóra

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön szerint van értelme a Robin Hood - adónak?
Igen, mert így 340 ezer otthonban havonta 1150 Ft-tal kevesebbet kell majd fizetni a távhőért
Igen, mert a szociálisan rászorulók 2184 Ft/gigajoule-os havi támogatásban részesülnek majd
Igen, mert ne mi, vagy az állam, hanem az energiaszektor fizesse meg a gázdrágulásokat
Igen, mert így inkább a nagyfogyasztók fognak többet fizetni, s nem mi
Nincs, mert inkább a távhő áfáját kellett volna csökkenteni
Nincs, mert a megadóztatni kívánt energiaszektor úgyis ráterheli a 8%-os különbséget a fogyasztókra
Nincs, mert az államnak kötelessége anyagilag támogatnia a távfűtést fizető állampolgárait
Nem érdekelnek a távfűtéses lakásokban élők gondjai