|
Gondoljon meg minden vásárlást! Az APEH figyelni fog
125 ezer forint a határ
[2007.10.17. 08:54]
A Magyar Nemzet is felfigyelt a kormány azon ötletére, miszerint minden vásárlónak igazolnia kellene, miből telik nagy értékű lakásra, autóra, bútorra vagy műszaki cikkre. A javaslat a kormány Rend és szabadság programjának része, melyből néhány hónapon belül törvénytervezet is készülhet.
A Népszabadságnak nyilatkozva korábban Kondorosi Ferenc, az új rend kormánybiztosa elmondta: „Megfontolandó, hogy a jövőben a nagy értékű luxuslakások, autók, bútorok és műszaki cikkek vásárlása esetén legyen kötelező igazolni a pénz eredetét”.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy célszerű lenne mérlegelni, mit is jelent a gyakorlatban, ha 500 eurónál, azaz 125 ezer forintnál húznák meg a bejelentési határt. Mint mondta, csak új autóból elfogy 160-170 ezer darab egy évben, a használtból pedig igencsak rozoga az, melynek értéke 500 euró, azaz 125 ezer forint alatt van. Ezen kívül bútorra, nagyobb értékű tartós javakra a statisztikák szerint tavaly 1300 milliárd forintot költöttünk a hazai boltokban. A kötelező „igazoltatást” egyébként a kereskedő végezné, amitől a kormány szerint javulna az állampolgári fegyelem. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője, az APEH volt elnökhelyettese az Adózónának a minap úgy nyilatkozott, hogy alacsony a felvetett értékhatár. Véleménye szerint aránytalanul nagy terhet is jelentene, ugyanakkor megoldhatónak tartja, bár azt is hozzátette, külföldi vásárlással kikerülhető. Volt már egyébként hasonló próbálkozás: a kilencvenes évek elején elfogadtak egy törvényt, miszerint egyéni vállalkozó kifizetéseiről, illetve a részére érkezett kifizetésekről kellett volna adatot szolgáltatni, de a parlament végül visszakozott.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





