Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Elporladó kastélyok és állami akarat

[2007.10.11. 10:37]

Folyamatosan válságos állapotban vannak a második világháború óta a magyarországi kastélyok. Nemcsak a szocializmus rombolta őket, hanem az elmúlt 16 évben tapasztalt állami közöny is. 160-170 kastélyunk súlyos körülmények között „él”, gazdátlan, leromlott, néhányat pedig a végveszély fenyeget - hívta fel a figyelmet a Magyar Hírlap.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az államosított birtokokon épületek tucatjait bontották el, kertjeiket, parkjaikat felszabdalták, berendezéseik pedig megsemmisültek vagy szétszóródtak a szocializmus alatt - mondta a lapnak Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója. Egyetlen kastélyt került helyreállításra, a fertődi Esterházy, melyet az 1959-es Haydn-évfordulón nyitottak meg a látogatók előtt.

Az első kastélyprogramra még a nyolcvanas évek elején sor került, a Kádár-korszakban bekövetkező enyhülés jeleként. Ekkor 60 kastélyt emeltek ki, s adtak szocialista nagyvállalatok kezelésébe. Így lett a
Festetics-kastély
Festetics-kastély
seregélyesi Zichy–Hadik-kastély a Taurusé, a sziráki Teleki-kastély az ÁFOR-é (jogutódja a Mol), az erdőtarcsai Szent-Miklóssy-kiskastély pedig a Magyar Tudományos Akadémiáé. Szintén ekkor újult meg a keszthelyi Festetics- és a gödöllői Grassalkovich-kastély is.

1999-ben került csak sor a második kastélyprogramra, de ez csak 12 állami tulajdonú épületre terjedt ki. Mindamellett néhány nagy értékű műemlékegyüttes, a fertődi Esterházy-, a dégi Festetics vagy az edelényi L'Huillier-Coburg-kastélyok nemzeti gondnokság alá került. 2003-ban indult a legutóbbi program, melynek lényege a szűkös erőforrások ésszerű felhasználása volt. Az állam tehát 27 kastélytól megvált, azok megvásárlására a Magyar Fejlesztési Bank hitelkonstrukciót kínált. Az új tulajdonosoknak pedig garanciát kellett volna vállalni a felújításra. A javaslat azonban elakadt, hiába módosította a parlament 2005-ben a kulturális örökség védelméről szóló törvényt - derült ki a lapból.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek