Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Készülünk az ingatlanadóra: a nagyvárosokban már számolnak

[2007.10.10. 09:07]

Egyes nagyvárosokban már elkezdték számolgatni, hogy milyen bevételekre számíthat majd az önkormányzat a 2009-től hatályos értékalapú építmény- és telekadóból. Szombathelyen várhatóan a legkisebb mértékű adót vetik majd ki, mely egy 56 négyzetméteres lakás esetében 60 ezer forintot jelent - derült ki a Napi Gazdaság mai számából.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Egyelőre azonban csak a nagyvárosokat foglalkoztatja még a kérdés. Úgy vélik, hogy a lakóingatlanokra is kivetett adó nélkül nem tudják biztosítani a megfelelő bevételeket. Szegeden most 1,2 milliárd forintos összeg származik a vállalkozásokra kivetett teherből. Ez egy 50 négyzetméteres, vállalkozási célú ingatlan esetén 900 forintot jelent négyzetméterenként, ami a maximálisan kiszabható összeg. 2009-től azonban ennek az ingatlannak a négyzetméterét 125-250 ezer forintra lehet majd beárazni. Egyes esetekben viszont csökkenhet az adóteher: például egy régi, rossz állapotban lévő, nagy alapterületű műhely esetében.

Szombathelyen sem döntöttek még a bevezetésről, de a szükséges bevételek biztosítása miatt minimális mértékű adót kivetnének a lakóingatlanokra, mely egy 56 négyzetméteres lakás esetében például 60 ezer forint lenne évente. Pécsen is fontolgatják a bevezetést, azonban néhány mentességet is alkalmazna az önkormányzat: lakás esetében 80, lakóháznál 100, garázsnál pedig 20 négyzetméter alatt nem kellene fizetni. Siófokon ugyanakkor még szóba sem jött a kérdés, de olyan kisebb agglomerációs városok sem foglalkoztak vele egyelőre, mint Budakeszi, Solymár vagy Telki.

Értékelje a cikket!
  • 2.75 out of 5
  • *
  • *
  • *
  • *
  • *
Az olvasók eddigi értékelése: 4.2


Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ha Ön lenne a kormányfő, akkor milyen adórendszert vezetne be?
Egy kulcsost. Az szja - kulcs mértéke 0% lenne (Még nincs ilyen a világban, de a magyar szakemberek szeretnék)
Egy kulcsost. Az szja – kulcs mértéke 10 % lenne (Bulgária és Albánia)
Egy kulcsost. Az szja – kulcs mértéke 16 % lenne (Románia)
Egy kulcsost, de nem nyúlnék a jelenlegi 18 %-os szja – kulcshoz 1,7 millió forint éves jövedelemig (Magyarország)
Egy kulcsost, de a 18 %-os szja - kulcsot 2 millió forintos éves jövedelemig kitolnám
Egy kulcsost, de a 18 %-os szja - kulcsot 2,5 millió forintos éves jövedelemig kitolnám
Egy kulcsost. Az szja – kulcs mértéke 19% lenne (Szlovákia)
Több kulcsos adórendszert. Az szja - kulcs 5,5 - 40 % között mozogna (Franciaország)
Több kulcsos adórendszert. Az szja - kulcs 15 - 42 % között mozogna (Németország)
Mindenki egyformán, kedvezmények nélkül terményben vagy közmunkában fizetne adót (Bhután)
bezár