Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Sokak orra előtt becsukta a kormány a kiskaput

[2007.10.03. 10:31]

Becsukja a kormány a kiskaput azok előtt, akik eddig adófizetés nélkül építettek, és adtak el házakat, telkeket - magyarázta az InfoRádiónak Lőcsei Tamás, a PriceWaterHouseCoopers adópartnere a jövő évi áfa-változások kapcsán. A törvénymódosítás szerint ugyanis jövőre már mindazok a magánszemélyek, akik két éven belül sorozatjelleggel értékesítenek ingatlant vagy telket, adóalannyá válnak, és áfát kell fizetniük.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A jövő évi áfa-törvény az adóalanyiság körébe vonja azokat a magánszemélyeket, akik beépített ingatlant, ingatlanrészt, és ehhez tartozó földrészletet sorozatjelleggel értékesítenek. A kormányzat célja az volt, hogy azok is adózzanak, akik ingatlanok értékesítéséből élnek életvitelszerűen - jelezte az adószakértő.

Arra is kitért, hogy nehéz szerinte megítélni, hányan is foglalkoznak úgy lakásépítéssel, hogy azt felépítik, majd eladják, s újból építkezni kezdenek. Úgy becsülte azonban, hogy számuk száz és ezer közé tehető. A költségvetésnek ez a tevékenység azonban milliárdos kárt okozott. Arra is rámutatott, hogy a törvényben két éves időkorlát szerepel, de a sorozatjelleget nehéz meghatározni, mert a konkrét szám nincs feltüntetve.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint milyen a kormány szociális alapú fűtéstámogatási rendszere?
Jó, mert 2010-től megszüntetik a közvetlen támogatásokat -, így nem lesznek trükközések
Jó, mert 2010-től minden rászoruló már csak személyre szabott támogatásban fog részesülni
Jó, mert jövedelemsávtól függően 20-28%-kal már az idén emelkedett a támogatások mértéke
Nem jó, mert idén az évi 5000 m3 helyett, már csak 4000 m3-ig támogatják a nagycsaládosokat
Nem jó, mert a támogatás mértéke nem követi a gáz, és távhő árának mértékét
Nem jó, mert a szén- és a fafűtésekkel fűtők abszolút nem jogosultak állami támogatásra