|
Ahol semmi sem drága: Dubai
Közel a csillagos ég?
[2007.10.02. 12:14]
A mindössze 4114 négyzetkilométeres alapterületű Dubai a megaberuházások és az ingatlanpiaci boom színhelye, ahol hatalmas luxusvillák, fényűző szállodák, bevásárlóközpontok épülnek fel hónapok alatt. A szakértők szerint viszont pár éven belül akkora kínálat lesz a luxusingatlanokból, hogy az árak törvényszerűen lejjebb fognak menni. A csökkenést késlelteti, hogy a milliomosokra szakosodott építőipari cégek nem bírnak olyan mértékben építkezni, mint szeretnének.
Mesterséges pálmafa
(Buri Dubai)A Perzsa-öböl déli partján fekvő emírség egy több száz éves halászfaluból nőtte ki magát a mai kozmopolita várossá, ahol a tradicionális arab világ és a fényűző nyugati behatások keverednek. Sikerét többek között annak köszönheti, hogy az 1960-as évek végén talált olajból származó bevételeket az infrastruktúrába, a kereskedelem fellendítésébe, illetve turistacsalogató komplexumok építésébe invesztálták. Az egy főre jutó GDP becsült értéke 49.700 dollár körül van.
Távolban egy vitorla
(Burj al Arab)További érdekességek
Itt található:
Itt épül:
Az ingatlanpiaci szakértők szerint azonban ez a fejlődés 2009-ben el fogja érni a csúcspontját és onnantól kezdve az árak mérséklődése várható. Egyelőre a lakáskiadások terén érzékelhető ez a lassulás, ahol a 2005-ös évben 40, tavaly 30, idén pedig mindössze 16 százalékos emelkedést mértek. Mivel jövőre még több kiadó ingatlan lesz a piacon, így valószínűleg ez a tendencia folytatódni fog. Az üzlethelyiségek bérbeadásánál egyelőre nem diagnosztizáltak csökkenést, de mivel a következő évtizedre a kínálat ezen a területen is duplájára fog növekedni, az árak mérséklődését itt is törvényszerűnek tartják. Mint azt Nicholas Maclean, a CB Richard Ellis nevű dubai székhelyű ingatlanügynökség ügyvezető igazgatója az ingatlanmagazin.com-nak elmondta, ez jót fog tenni Dubai-nak, mert az árak magasan tartásával elvesztené versenyképességét. Az EFG-Hermes, egy helyi fejlesztési bank eredetileg még korábbra várta az árak kiegyenlítődését, de a fellendülés hatalmas mértéke, plusz a kínálat vártnál lassabb ütemű növekedése miatt korrigálták korábbi elképzeléseiket. Az EFG becslései szerint, a közműhálózat fejlesztése, az átadások hiányosságai, a munkaerő- és alapanyaghiány miatt a tervezett ötvenhétezer lakóháznak kevesebb, mint a fele fog felépülni idén. Ami biztos, hogy a jósolt árkorrekció nem egyforma mértékben fogja érinteni az emírség különböző építményeit. Leghamarabb és a legkeményebben a luxus-ingatlanok fogják megérezni a csökkenést, míg például a Dubai központi részén elhelyezkedő dubai Nemzetközi Üzleti Központ (DIFC), vagy a már emlegetett Buri Dubai minden valószínűség szerint megtartja az értékét. A családi házak, melyek az új építkezések mindössze tíz százalékát teszik ki, szintén kevésbé lesznek érintve. A jelenleg 1,4 millió fős Dubai népessége évente hozzávetőleg háromszázezerrel nő, így 2010-re elérheti a kétmilliót. A népesség mindössze húsz százaléka helybéli, a többi nyolcvan százalékot a közeli országokból beáramló ázsiai, indiai, pakisztáni, iráni munkások teszik ki, akiknek nagy része az építkezéseken, vagy a vendéglátóiparban dolgozik. Malomsoki Szilvia
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





