Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Kik roggyannak meg először? Csapkod a kormány az ingatlanadóval

[2007.09.28. 10:51]

Míg a lakosság számára talán még elviselhető mértékű terhet jelent az építmény- és telekadó értékalapra helyezése, addig egy nagy kiterjedésű vállalkozási ingatlan esetén horribilis lehet az adónövekedés - hívta fel a figyelmet a Napi Gazdaságnak nyilatkozva Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers cégtársa. Erdős szerint mindez ahhoz vezethet, hogy a cégek szedik a sátorfájukat.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A vállalkozások nagy része ugyanis jelenleg jellemzően négyzetméteralapon fizet építmény-, illetve telekadót, de sokkal súlyosabb teherre számíthatnak, ha 2009-től a tervezett formában, értékalapon vetik majd ki ezeket. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezett módosítás melléklete alapján nehéz lenne korrekt értékövezetet kialakítani ipari parkok, gyárak, illetve egyedi létesítmények esetén.

Szmetana György, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) adószakértője is arról beszélt, hogy reálishoz közelítő számított értéket a tervezet
szerinti rendszerben nem lehet meghatározni speciális létesítmények esetén, mivel összehasonlító adat ilyenkor nem áll rendelkezésre. Ő úgy véli, hogy meg kellene hagyni a lehetőséget a települések számára az építmény- és a telekadó négyzetméter-alapon történő kivetéséhez.

Demetrovics Gergely, a KPMG vezető adómenedzsere arra mutatott rá a lapnak nyilatkozva, hogy az egyedi ingatlanok esetében is gondok lehetnek. Ezeknél a befektetők speciális módszerek alapján határozzák meg a forgalmi értéket, általában a várható jövedelmek diszkontálásával.

Erdős azt is megjegyezte, hogy luxusadót a jövő évtől nemcsak a magánszemélyeknek kell fizetni a 100 millió forintnál nagyobb értékű lakóingatlanok és üdülők után, hanem a cégeknek is. Ezzel olyan nagy állami vállalatok járhatnak rosszul, melyek még a rendszerváltás előtti időkből hatalmas üdülőterületekkel rendelkeznek.

Értékelje a cikket!
  • 2.75 out of 5
  • *
  • *
  • *
  • *
  • *
Az olvasók eddigi értékelése: 3.4


Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint van értelme a 2009-től kötelezővé tett energia tanúsítványnak?
Kötelező? Azt sem tudom, hogy mi az!
Nincs. Csak pénzkidobás az egész
Még nincs, mert az EU ismét időbeli haladékot fog majd adni
Több információra volna szükségem a pontos válaszhoz
Igen, sőt fontos lenne minden energiafelhasználónak megismernie ezt az uniós direktívát!
Igen, de érdekelnének konkrét számítások is az otthonom/irodám esetében
Igen, de azért túl sokat nem szeretnék rákölteni az ingatlanomra
Igen, de szakmabeliként még nekem is segítségre volna szükségem