[2007.09.24. 19:10]

A régi szép idők

A kilencvenes évek közepén, amikor kis hazánkban dúlt a vadkapitalizmus, „zajlott” az eredeti tőkefelhalmozás, az árverések körül sem volt minden rendben. Legendák keringtek, hogyan lehet ingatlanok tulajdonjogát olcsón megszerezni.

Csak néhány példa. Előfordult, hogy egy kis faluban elárvereztek egy családi házat például iksz napon délelőtt kilenc órakor. Mit tesz isten, azon a napon kilenc óra és kilenc óra húsz perc között a falu két végében az egyetlen betonutat terepjárók állták el, és a településre érkezőket visszafordították, a főnök pedig „bagóért” vitte a házat.

De nézzünk egy „pesti” módszert is! Az árverésen licitálni óhajtó emberünk a becsült érték 10%-át árverési előlegként letétbe helyezi, ahogyan azt a törvény előírja. Persze esze ágában sincs ingatlant vásárolni, de azért megjelenik az árverésen, illetve csak a bérház kapujáig jut, merthogy ott egy potenciális vevővel találkozik, aki pár tízezer forinttal lefizeti, így emberünk az árverésen kuka szerepkörébe helyezkedik.

Jelzálog-hitelek

Manapság ezek a maffiaszerű ügyek jelentős mértékben visszaszorultak. Ennek két fő oka van: egyrészt a jelzáloghitelek széles körben elterjedtek, másrészt az ingatlanpiac erősen stagnál, így befektetési céllal már kevésbé érdemes lakóingatlant vásárolni.
Az ingatlanra ugye az árverezhet, aki a becsérték 10%-át árverési előlegként letétbe helyezi, és ha sikeresen licitál, köteles a teljes vételárat tizenöt napon belül készpénzben megfizetni. Ekkor azonban az újdonsült tulajdonos máris számos kockázattal találja szembe magát. Pang az ingatlanpiac, túlkínálat van, ezért nem lehet előre kiszámítani, hogy mikor és egyáltalán haszonnal tudja-e a szóban forgó ingatlant eladni.

Vagyis a lakásba fektetett likvid pénze elveszíti likviditását. Ráadásul egyéb járulékos költségek is adódnak, mint az illeték, a személyi jövedelemadó, a lebegtetett ingatlanadóról ne is beszéljünk!

Arra sem lehet spekulálni, hogy nagyon olcsóért juthatunk az ingatlan tulajdonjogához, hiszen a becsérték minimum 70%-át meg kell fizetnünk. Ha kétszer sikertelen az árverés, a harmadik alkalommal szerezhetjük meg a lakást a becsérték feléért, de az általában az első licitet akár kilenc hónappal is követheti, és melyik befektető hagyja „savanyodni” a pénzét ennyi ideig.

Ha valaki mégis lakásvásárlásra szánja magát, legyen az befektető vagy vásároljon saját szükségletei kielégítésére, nyilvánvalóan jelzáloghitelt fog igénybe venni, hiszen így a vételár töredékét kell készpénzben megfizetnie, és akkor az állami támogatásokról még nem is beszéltünk.

Ráadásul az elmúlt évtizedben készpénzért relatíven olcsón, vagyis néhány millióból lehetett lakást vásárolni. De ha például egy pesti belvárosi 100 nm-es lakás 1991-ben 1 millió forintot kóstált, addig ma állapottól és egyéb tényezőktől függően belekerül akár 30 millió forintba is. Ki akarna ekkora összeget készpénzben kiperkálni?

Egy kis szegmens

Egyetlen rés maradt a lakáspiacon, ahol még előfordulnak nem „tiszta” dolgok, az pedig a maximum 10 millió forintba kerülő belvárosi garzonlakások. Ezeket jómódú szülők vásárolják meg gyermekeiknek vagy az egyetemi évekre, vagy így járulnak hozzá a fiatalok életkezdéséhez. A belvárosi árveréseken fordul elő, hogy régi módszerekhez folyamodnak az úgynevezett „befektetők”, és egy-két milliós haszonnal adják tovább jómódú üzletembereknek, akik még képesek kifizetni ekkora összeget készpénzben.

De nem is kell fizikai erőszakot alkalmaznia annak, aki belvárosi lakást akar olcsón venni. Ugye az árverést megelőzően a független végrehajtó az árverési hirdetményt a helyi bíróság, a helyi polgármesteri hivatal, az illetékes földhivatal és a bírósági árverési csarnok hirdetőtáblájára tűzi ki. Elég ha az emberünk tesz egy kellemes egészségügyi sétát ezeken a helyeken, és összekötve a kellemest a hasznossal, a hirdetményeket egyszerűen letépi és bevágja a kukába. És ha nincs hirdetmény, akkor azért elég nehéz licitálni.

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek