Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Emeld az energiaárakat, és fogd rá a külső körülményekre!

[2007.09.13. 13:54]

A szocialisták támogatását kérte a Fidesz annak érdekében, hogy január 1-jétől is fenntartsák a villamosenergia díj meghatározásánál a hatósági áralkalmazás lehetőségét. Az ellenzéki párt ugyanis erről nyújtott be törvénymódosítási javaslatot - mondta ma Fónagy János, fideszes képviselő, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánynak van lehetősége, hogy beleszóljon az áramdíj alakulásába.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Fónagy úgy vélekedett, hogy a kormány mindig külső körülményekre fogta, és így elkerülhetetlennek mutatta a megszorításokat. Most is a világkereskedelemre fogják az energiaárak várható drasztikus emelkedését, pedig az államnak igenis van lehetősége és felelőssége az árak alakulásában - hangsúlyozta a képviselő.

Magyarázata szerint a kormány oly módon szólhat bele az árak alakulásába, hogy például csökkenti az áfatartalmat, korlátozza az exportot, vagy esetleg fenntartja a hatósági árat. Ezzel elkerülhetné, hogy elviselhetetlenné váljon a lakosság, illetve a kis- és középvállalkozások számára az energiaár-emelés.

Ezért arra kérik a szocialista képviselőket, hogy szavazzák meg azt a múlt héten beadott módosításukat, amely lehetővé tenné 2008. január elseje után is, hogy fenntartsák a villamosenergia díj meghatározásánál a hatósági áralkalmazás lehetőségét - tette hozzá Fónagy a Független Hírügynökség tudósítása szerint.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek