Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Mint a nyulak. A szocpol és félszocpol házastársi ereje
A szocpol is benne lehet a banktól kapott hitelben

[2007.09.12. 18:23]

Ha a fiatal párnak nincs még gyereke, de szerződésben vállalta, hogy lesz, akkor az állam a lakástámogatást úgynevezett megelőző kölcsön formájában biztosítja. A gyakorlatban az igénylés azzal kezdődik, hogy a helyi önkormányzat megvizsgálja: a pár megfelel-e az előírt személyi feltételeknek. A bank pedig azt, hogy megfelelnek-e a tárgyi feltételeknek.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A vágyott cél
A vágyott cél
A banki hiteleken felül kaphatunk-e a születendő gyerekek után lakástámogatást, vagy abban az összegben már ez is benne van? - kérdezte fiatal olvasónk. Az első hallásra magától értetődő válasz - nincs benne -, kicsit jobban utánagondolva már korántsem olyan egyértelmű.

A bank által nyújtott hitelben ugyanis a gyakorlatban igenis benne lehet a - köznyelven - „szocpol” megelőlegezett hitele is. Mégpedig abban az esetben, ha a fiatal párnak nincs még gyereke, vagy csak egy van, de szerződésben vállalták, hogy lesz, illetve lesz második is. Az állam ugyanis ilyenkor a támogatást a beígért gyerekre úgynevezett megelőző kölcsön formájában biztosítja, de mindenféle költség nélkül. Viszont ha valamilyen oknál fogva a vállalt gyermek vagy gyermekek nem születnek meg a kitűzött határidőig, akkor a támogatást/hitelt vissza kell fizetni.

Első lépcső: házasság (nem kötelező)
Első lépcső: házasság (nem kötelező)
A gyakorlatban az igénylés azzal kezdődik, hogy a helyi önkormányzat, illetve a jogszabály szerint nevesítve a jegyző megvizsgálja, hogy a pár megfelel-e az előírt személyi feltételeknek. (Például 35 év alattiak-e.) A bank pedig azt, hogy megfelelnek-e a tárgyi feltételeknek. (Például, hogy az ingatlan értéke illetve a szobák száma a törvény szerinti méltányolható lakásigény kategóriába esik-e.) Majd a pénzintézet a jóváhagyott igénylés után a vissza nem térítendő állami támogatást hitelként megelőlegezi.

Új ház építése esetén mindig a készültségi foknak megfelelően folyósítják a pénzt, egészen a használatbavételi engedély megszerzéséig. Innentől kezdve a fiataloknak nyolc év alatt kell a vállalt gyereket vagy gyerekeket a világra hozniuk. Ez idő alatt az említett hitelt nem kell törleszteni, és ha a gyerekek megszületnek, a bank a hitelt szocpolként jóváírja.

Második lépcső: házastársi kötelezettségek
Második lépcső: házastársi kötelezettségek
Bár a közelmúltban felröppent a hír, hogy a kormány szigorítani kíván a lakástámogatás jelenlegi - 2004. óta érdemben nem változtatott - rendszerén, a napokban ezt hivatalosan többször cáfolták. Ezért fussuk át, hogy milyen állami támogatás igényelhető! Azzal, hogy az állami kamattámogatású forinthiteleket megéri-e egyáltalán felvenni, mivel akár kedvezőtlenebbek is lehetnek a feltételei, mint a piaci devizahitel-konstrukcióknak, magazinunkban már foglalkoztunk.

Sokkal népszerűbb támogatási forma ezért a fent bemutatott lakásépítési kedvezmény (lék), és a fiatalok otthonteremtési támogatása (fot), ami a köznyelvben félszocpolként ismert.

A „lék” keretében kapható támogatás új lakás vásárlásakor: egy gyerek esetén kilencszázezer, a második gyerek esetén egymillió-ötszázszázezer forint, a harmadik gyermek után egymillió-négyszázezer, a negyedik gyermek után nyolcszázezer forint, és minden további gyermek után kettőszázezer forint.

Harmadik lépcső: út a gyermekvállalás felé
Harmadik lépcső: út a gyermekvállalás felé
Ezeket összeadni értelemszerűen csak akkor szabad, ha egy ötgyermekes család korábban még egyik gyerek után se vette igénybe az állami támogatást, hiszen ugyanazon gyerek után csak egyszer jár. De lehet úgy is igényelni, hogy valakinek van már egy gyereke, és vállal még egyet, és akkor a két gyerek utáni kedvezményt egyszerre kapja meg. A második után további gyerek előre nem vállalható. A „fot” esetében ezek a támogatások feleződnek, de a kedvezményeket használt lakás vásárlására is fel lehet használni.

Kardos Rita

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön szerint milyen a kormány szociális alapú fűtéstámogatási rendszere?
Jó, mert 2010-től megszüntetik a közvetlen támogatásokat -, így nem lesznek trükközések
Jó, mert 2010-től minden rászoruló már csak személyre szabott támogatásban fog részesülni
Jó, mert jövedelemsávtól függően 20-28%-kal már az idén emelkedett a támogatások mértéke
Nem jó, mert idén az évi 5000 m3 helyett, már csak 4000 m3-ig támogatják a nagycsaládosokat
Nem jó, mert a támogatás mértéke nem követi a gáz, és távhő árának mértékét
Nem jó, mert a szén- és a fafűtésekkel fűtők abszolút nem jogosultak állami támogatásra