Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Elfogadták a vagyontörvényt, megy az Alkotmánybíróság elé

[2007.09.11. 09:21]

A tegnapi napon az Országgyűlés ismét elfogadta a vagyontörvényt, mely az állami vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlására létrehozza a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot. A Fidesz indítványára név szerinti szavazás során döntöttek az ügyben a képviselők, akik végül 190 igen szavazattal, 156 ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el törvényt.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A törvényt először június 25-én fogadta el a parlament, ezt azonban a köztársasági elnök július elején visszaküldte az Országgyűlésnek. Változás történt a szövegben, hiszen míg az eredeti változat szerint a miniszterelnök nevezte volna ki hat évre a tanács tagjait, addig az elfogadott változat szerint a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki őket. A tagoknak lemondásukat írásban kell közölniük a köztársasági elnökkel, a megbízatást a köztársasági elnök - a kormányfő javaslatára - felmentéssel szüntetheti meg.

A Fideszes Varga István a vagyontörvény kapcsán tett felszólalásában úgy vélekedett, hogy a továbbra is megmaradnak a "fű alatti" értékesítési módok, amit az Állami Számvevőszék már többször kifogásolt. Veres János pénzügyminiszter ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az államfő alkotmányos aggályt nem fogalmazott meg akkor, amikor visszaküldte a törvényt.

A vagyontörvény miatt tüntetésre került sor a parlament előtt. A szavazás eredményéről Molnár Oszkár, a Fidesz országgyűlési képviselője tájékoztatta a tüntetőket. A képviselő ekkor megjegyezte, hogy mostantól Magyarországot Gyurcsány Zrt.-nek hívják. A gyűlést ugyan este 10-kor befejezték, de a parlamentből távozó kormánypárti képviselőket néhány száz tüntető fogadta, akik a kordont is megpróbálták szétszedni. A rendőrség szerint azonban rendbontás nem történt. Lányi András az Élőlánc Magyarországért Közéleti Mozgalom nevében jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a döntés kapcsán - számolt be az MTI.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek