|
20%-kal dobja meg a plusz vécé a lakás árát
[2007.09.10. 16:53]
Míg az általánosan elterjedt nézet szerint a lakásfelújítás költségei az eladásnál nem térülnek meg, addig egy plusz a fürdőszoba, vagy a vécé akár 20 százalékot is hozhat - legalábbis egy ingatlanszövetségnek dolgozó amerikai közgazdász véleménye szerint. A mellékhelyiségek számának növelése ugyanis némi előnyt jelenthet a túlkínálatos, lassuló növekedési ütemet mutató piacokon is.
Különösen két esetben térülhet meg plusz fürdőszoba kialakítása: egyrészt olyan helyen, ahol kevés a több fürdővel rendelkező lakások száma, illetve abban az esetben, ha a fürdőszobák lakóhelyiségekhez viszonyított aránya rendkívül alacsony - olvasható a pénzcentrum.hu cikkében. Érdemes azonban figyelembe venni az átalakítás költségeit, ugyanis ezek lakásonként igen széles skálán mozognak.
A hazai szakértőket is megkérdezte a lap az ügyben, akik úgy vélekedtek, hogy 20 százalékos értéknövekedés túlzás lehet egy plusz fürdőszoba révén, de azt is hangsúlyozták, hogy az utólag kialakított mellékhelyiségnek mindenképpen jó minőségű anyagokkal, igényes kivitelezésben kell elkészülnie, mivel mostanában gyakori probléma a fürdőszobák esetében a minőség.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





