|
Milyen trükkökkel akarnak megfogni ősszel a bankok?
[2007.09.10. 12:59]
Az iskolakezdéssel, s így az albérleti piac élénkülésével párhuzamosan felkészültek a lakásvásárlók hullámára a hazai bankok. A pénzcentrum.hu azt vizsgálta meg, hogy előálltak-e bármiféle újdonsággal idén ősszel a pénzintézetek. Úgy tapasztalták, hogy akad egy-két meglepetés.
Az egyik újdonság az ügyfelek megszerzésében a jenhitel megjelenése, mely az OTP Bank nevéhez fűződik. Ez a hitelforma még a népszerű svájci frank hitelnél is kedvezőbb kamatokat kínál. Ugyanakkor a kezelési költséggel is igyekeznek megfogni a bankok. Az OTP sem számít fel a Világhitelnek nevezett konstrukcióban az első félévben kezelési költséget.
Már jenben is
Egy másik hitelfelvevőket csalogató módszer, hogy 0 százalékos önrésszel is adnak már hitelt, azaz a fedezetalapon finanszírozott rész felett megfelelő havi bér megléte esetén jövedelem alapon meghitelezik az önrészt. Ilyen konstrukciót a Raiffeisen és az Erste is kínál. Továbbra is gyakori mézesmadzag azonban az akciós kamat, főként a svájci frank alapú hiteleknél. Úgy néz ki, hogy az ügyfelek pedig a THM helyett egyre inkább a törlesztőrészleteket figyelik - még akkor is, ha tudják, hogy a csökkentett törlesztőrészletek csak egy bizonyos időszakra szólnak -, melyet ki is használnak a pénzintézetek. A kissé megzavarodott ügyfelek számára ugyanis sokkal kézzelfoghatóbb a törlesztőrészlet csökkenéséből, mint a díjak elengedéséből származó "nyereség".
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





