|
Újabb megaberuházás a Duna Plaza mögött
[2007.09.06. 12:17]
A Duna Plaza mögötti 12,6 hektáros területen 386 ezer négyzetméternyi épületet húzna fel egy izraeli befektető. Ebben helyet kapnának 171 ezer négyzetméteren lakások, 137 ezer négyzetméteren irodák, 55 ezer négyzetméteren kereskedelmi létesítmények, 23 ezer négyzetméteren szállodák, illetve Budapest leghosszabb épülete. A beruházás költségét 130 milliárd forintra tervezik.
A 360 fok elnevezésű projekt várhatóan 2014-ig tart, s addig elkészül a tervezett kétezer lakás is a hajógyári és az északi összekötő vasúti híd között, az öböl partján, szemben a Népszigettel. Már 2008 végére befejeznék azonban az első ütemet, mely három lakótorony felépítését jelenti, 128 lakással és 1700 négyzetméternyi kereskedelmi épülettel. Később évente rendszeresen 250 lakás és 25 ezer négyzetméter iroda átadására számítanak a fejlesztők.
Dunai panoráma
Kiderült, hogy uszodák, vízi játszóterek és jachtkikötő is épül, valamint tervezik egy vízibuszjárat megindítását is, melyek a Lágymányosi-öböl és az Újpesti-öböl között járhatnak majd. A koncepciótervet a berlini Kay Wieland iroda készítette, az épületek tervezésében viszont magyar irodák, így a Vadász Építész Stúdió, a Bánáti&Hartvig, a Pálffy és a Wéber is részt vesznek. Wieland a tájékoztatón elmondta: két éve gyakorlatilag Budapesten él, hogy megtervezze a komplexumot. Mint az MTI beszámol róla, a fejlesztő Home Center 1 Zrt. 2003-ban alakult 20 millió forintos alaptőkével. A cégjegyzék szerint múlt év nyarától a részvények 99,5 százaléka a ciprusi bejegyzésű World Style Homecenter Holding Limited tulajdonában van. Az anyacég berlini, budapesti és dublini irodáiban 40 munkatársat foglalkoztat. Ofer Hava korábbi magyarországi vállalkozásai közé tartozik a Királyhágó utcában, a XVIII. kerületben épülő lakópark, a VII. kerületi Akácfa utcában lévő Akác Liget fejlesztése, az Orient irodaház építése a Rákóczi úton (szintén a VII. kerületben), de Berlinben is építkezett, a Frankfurter Allee-n valósultak meg a Berlin Open City Apartments létesítményei. Hava korábban szerette volna megszerezni a magyar légitársaságot, a Malévet, itt azonban alulmaradt.
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





