|
Egyre közelebb a recesszióhoz
[2007.09.04. 15:10]
A növekvő hitelköltségek hatása tovaterjedhet, mivel a lakosság és a cégek is követik a kockázattól elforduló befektetőket, fokozva ezzel egy recesszió kialakulásának lehetőségét. Az elemzők szerint ugyan nincs semmi alapja most még recesszióról beszélni, veszélye azonban egyre nő. A továbbra is gyengülő lakáspiac, a hitelfelvétel csökkenése, a növekvő bizonytalanság és volatilitás, valamint a vagyonokban bekövetkező szűkülés egyre fokozza ennek esélyét.
A JPMorgan Chase, a Lehman Brothers és a Merrill Lynch is visszavett a gazdasággal kapcsolatos várakozásaiból, mivel a hitelek növekvő költségei 16 éve nem látott recesszióba rántották már a lakáspiacot. Az a két tényező, mely eddig lendületben tartotta a gazdaságot – a munkaerőpiac és a lakossági fogyasztás – most már nem biztos, hogy ellen tud állni a visszaesésnek.
Komoly gondban
A helyzet hatására egyre nő a nyomás a Federal Reserve elnökén, hogy csökkentse az alapkamatot még ebben a hónapban, főként azután, hogy augusztus 17-én már kijelentette, hogy észrevehetően nőttek a gazdaság lassulásával kapcsolatos kockázatok. A piac úgy véli, hogy a Fed következő, szeptember 18-i ülésén negyed százalékponttal mérsékli majd az irányadó kamatot. A fogyasztói és az üzleti bizalom ebben a helyzetben kiemelkedő fontosságú, tekintve, hogy 2000-ben is ezek esése adta meg a végső lökést a recesszió kialakulásához, melyet a termelés és az autóértékesítések visszaesése indított el. A jelek azonban nem túl bíztatóak. A Conference Board szerint a lakossági bizalom a Katrina hurrikán két évvel ezelőtti pusztítása óta nem járt ilyen mélységben. A lakosságra nehezedő gazdasági nyomás tovább növekedhet, ha nehezebbé válik a munkavállalás. Az első ízben munkanélküli segélyért jelentkezők száma ötödik hete folyamatosan emelkedik. A cégek ugyanis mind óvatosabbá válnak a dolgozók alkalmazásában. A munkaerőpiac puhul a közgazdászok szerint.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





