Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Lakópark ellen tüntetnek az Andrássy úton

[2007.09.04. 08:51]

Dugó alakulhat ki Budapest belvárosában, miután a Kodály köröndnél ma délután négy óra körül tüntetés várható az Elephant Holding székházánál. A demonstrálók a csepeli Duna-part beépítése ellen tiltakoznak. Azt szeretnék elérni, hogy a Duna-part helyett Csepel másik részén épüljön fel a lakópark.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A civil szervezet elnöke, Vancsik István közölte a hvg.hu-val, hogy ma átnyújtják petíciójukat a fejlesztő cég képviselőjének, s egyben arra kérik, hogy az építkezés elmaradásáért az egymilliárd forint helyett reálisabb összeggel érje be. A tüntetés kapcsán elmondta, hogy 15-20 autóval indulnak a csepeli Szent István térről, és úgy számolnak, hogy négy óra előtt érnek az Andrássy út 98. elé. „A rendőrség tudomásul vette a felvonulásunkat, elfogadta az útvonalat is. Egyelőre kérdés, hogy hol tudunk a gépkocsikkal megállni, így előfordulhat, hogy a szerviz utat egy időre elfoglaljuk, de igyekszünk elkerülni, hogy akadályozzuk a forgalmat” - ismertette szavait a lap. Az Elephant erre úgy reagált, hogy várják a demonstrálókat.

Ilyen lenne az Ibiza lakópart
Ilyen lenne az Ibiza lakópart
A civilek egyébként már bírósághoz fordultak az ügyben, s annak döntéséig kérték az építési engedélyezési eljárás felfüggesztését. Annak ellenére, hogy XXI. kerület zöldövezeti területein - hasonlóan a fővárosban még meglévő Duna-parti részekhez - elvileg tilos lenne a lakásépítés, egy 180 lakásos lakóparkot felépítését tervezik Csepelen. A tervtanács első ízben rábólintott a beruházásra, később azonban kifogásolta az épületek kialakításának tájidegenségét, s úgy vélekedett: a lakópark egy olyan folyamatot indíthat el - ha precedenst teremt -, amelyet nem lehet megállítani, és nem kívánatos ezen a helyen.

Az Elephant Holding az üggyel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy szabályos, nyílt pályázaton vásárolta a lakópark építésére alkalmas építési telket a XXIII. kerületi Hollandi úton. A területet később a XXIII. kerületi önkormányzat kérésére kisebb, évtizedek óta körbekerített, lezárt, elhanyagolt állapotban lévő telekre cserélte. Önkormányzati kérésre a fejlesztő a tervezett lakásszámot jelentősen csökkentette, a zöldterület mértékét pedig növelte a fejlesztésen belül.

A tervezett Lakókert minden illetékes szakhatóság jóváhagyását megkapta, jogerős építési engedéllyel rendelkezik.

A cég különös gondot fordít arra, hogy a fejlesztés semmilyen módon ne sértse a környéken lakók érdekeit: a tervezett lakókert valamint a Kis-Duna-ág közti, eddig is nyitott, Duna parti sáv a lakópark megépülése után is korlátozás nélkül használható lesz.

A sétány lakópark előtti részének parkosítását is vállalja a fejlesztő: a parti közterületre díszburkolat, fák és pihenőpadok, a vízre napozóstég kerül. Az építkezés során a lehető legkevesebb fát vágják ki: a társaság minden egyes kiemelt fa helyett két fiatal fát ültet.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek