|
Korrupciógyanú lengi be a mélygarázs-építést
[2007.08.30. 10:08]
A Nagymező utcai mélygarázs továbbépítése mellett kíván szavazni a mai önkormányzati testületi ülésen Verók István VI. kerületi szocialista polgármester, figyelmen kívül hagyva a lakosság tiltakozását - jelezte Illés Zoltán, a kerület fideszes elnöke. Az információt maga a polgármester is megerősítette a Magyar Hírlapnak.
Illés úgy fogalmazott a lapnak nyilatkozva, hogy "korrupciógyanú lengi be az ügyet, s élek a gyanúperrel, hogy a sarokba szorított szociálliberális önkormányzat nem saját akaratából, hanem külső
Építkezés a Nagymező utcában
Verók István a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a 2001-ben kötött szerződésnek közlekedéspolitikai szempontból nincs alternatívája. Ha az önkormányzat elállna az építkezéstől, vagyis nem adná meg újra a tulajdonosi hozzájárulást, többmilliárdos kártérítési igénnyel nézhetne szembe - tette hozzá. Illés ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a mélygarázs miatt ki kell vágni a Nagymező utcai védett fasort. Ráadásul a környékbeli lakásokban nem végeztek előzetes állapotfelmérést, pedig azt törvény írja elő. Így viszont nem lehet megállapítani, hogy milyen károsodás éri az ingatlanokat. Szerinte egyébként még a parkolási helyzet sem javul: a felszínen ugyanis hetven parkolóhelyet megszüntetnek, az itt lakók pedig máshová kényszerülnek. A Fidesz azt javasolja, hogy ne a Nagymező utcában, hanem az Ötvenhatosok terén építsenek mélygarázst, de a fővárosi SZDSZ Podmaniczky-tervében is hasonló elképzelés szerepel.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
|





