Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
A magyar állam senkivel sem egyezkedik

[2007.08.29. 10:33]

A magyar államnak senkivel sem kell egyezkednie a kormányzati negyed felépítéséről, kiváltképpen nem a TriGránittal - szögezte le a Népszabadság érdeklődésére Görözdi György kormánymegbízott a Magyar Nemzet tegnapi információjára reagálva. E szerint a Demján Sándor által vezett Westend Beruházó Kereskedelmi Zrt. kulcsszerepbe kerülhet a tervezett kormánynegyed megépítésénél.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Görözdi a lapnak elmondta, hogy a helyszínt kijelölő pályázatba nem vonták be a vitatott 50-es számú telket, így az az épületegyüttes felépítését sem érinti. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a vitatott 3000 négyzetméteres területből 500 négyzetmétert a MÁV korábban bérbe adott a bevásárlóközpont építőinek, és a bérleti szerződés révén a cég elővásárlási jogot nyert a területre.

Államosítottak
Államosítottak
Ennek kapcsán vita alakult ki a vasúttársaság és egy másik Demján-cég, a TriGránit között, hogy az elővásárlási jog az egész területre vonatkozik, vagy csak a bérbe vett részekre. Ez akkor válik fontossá, amennyiben a Ferdinánd híd melletti új felüljáró felépülne. A 11-es számú telek felemlítését ugyanakkor abszurdnak tartják, mivel az maga a Nyugati tér.

Nyúl Sándor, a TriGánit vezérigazgatója ehhez azt fűzte hozzá, hogy itt nem az ő üzengetésükről van szó, vagy arról, hogy zsarolni próbálnának. Hangsúlyozta, hogy a TriGánit nem ellenérdekelt az ügyben, s ha az állam igényt tartana a telekre, még pénzzel is beszállnának egy felüljáró vagy alagút megépítésébe.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint milyen a kormány szociális alapú fűtéstámogatási rendszere?
Jó, mert 2010-től megszüntetik a közvetlen támogatásokat -, így nem lesznek trükközések
Jó, mert 2010-től minden rászoruló már csak személyre szabott támogatásban fog részesülni
Jó, mert jövedelemsávtól függően 20-28%-kal már az idén emelkedett a támogatások mértéke
Nem jó, mert idén az évi 5000 m3 helyett, már csak 4000 m3-ig támogatják a nagycsaládosokat
Nem jó, mert a támogatás mértéke nem követi a gáz, és távhő árának mértékét
Nem jó, mert a szén- és a fafűtésekkel fűtők abszolút nem jogosultak állami támogatásra