Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Egyre nagyobb a zűrzavar a kormányzati negyed telkei körül

[2007.08.29. 09:17]

A fővárosi önkormányzatnak három ingatlana is található azon a területen, ahová a kormányzati negyedet építené az állam. Erről mai számában írt a Magyar Nemzet, mely tegnap már kiderítette, hogy Demján Sándor cégének is földhasználati joga van. Ráadásul még további szereplők felbukkanása is várható.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A főváros közgyűlése hamarosan tárgyalja a vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettes előterjesztését arról a három ingatlanról, amely a kormányzati negyednek helyet adó területen található. A korábban a MÁV és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság
Bizonytalan talajon
Bizonytalan talajon
(KVI) által aláírt 12 telekről szóló adásvételi szerződés ugyanis három ingatlant is érint, mely esetében elővásárlási jog illeti meg az önkormányzatot. Ezeken találhatók a Ferdinánd híd tartószerkezetei. Az első telek nettó ára 1,33, a másodiké 1,54, a harmadiké 0,11 milliárd forint. A lap információi szerint a főváros igyekszik majd kihasználni az ebből adódó előnyöket, vagyis megnehezítheti a kormányzati negyed MÁV-tulajdonú telkeinek az átadását az államnak.

A lap tegnap még arról is beszámolt, hogy a Demján Sándor által tulajdonolt West End Beruházó Kereskedelmi Zrt. is érdekelt az ügyben, mivel földhasználati jogai vannak. Tegnap a FigyelőNetnek Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője úgy nyilatkozott, hogy mindez nem befolyásolja a kormányzati negyed megvalósítását.

Nem kizárt azonban, hogy hamarosan tulajdonosok, illetve különféle, a tulajdonost korlátozó jogokkal jelentkezők is igényekkel lépnek fel a kormányzati negyednek szánt telkek kapcsán.

A lap még arról is beszámol, hogy az állami cég saját „földhivatalában” vezetett nyilvántartások hiányosak, az ingatlanok jogi helyzete rendezetlen. A MÁV belső ingatlan-nyilvántartása és a hivatalos, állami földhivatali nyilvántartás adatai gyakran eltérnek egymástól. Ennek egyik oka az, hogy a vasúttársaság alacsonyabb rangú tisztségviselői is köthettek szerződéseket. Az évekkel, évtizedekkel korábban készült megállapodások kedvezményezettjei most mind felbukkanhatnak jogaik érvényesítése végett.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint milyen a kormány szociális alapú fűtéstámogatási rendszere?
Jó, mert 2010-től megszüntetik a közvetlen támogatásokat -, így nem lesznek trükközések
Jó, mert 2010-től minden rászoruló már csak személyre szabott támogatásban fog részesülni
Jó, mert jövedelemsávtól függően 20-28%-kal már az idén emelkedett a támogatások mértéke
Nem jó, mert idén az évi 5000 m3 helyett, már csak 4000 m3-ig támogatják a nagycsaládosokat
Nem jó, mert a támogatás mértéke nem követi a gáz, és távhő árának mértékét
Nem jó, mert a szén- és a fafűtésekkel fűtők abszolút nem jogosultak állami támogatásra