|
Demján dönti el, lesz-e kormányzati negyed
[2007.08.28. 09:13]
Hiába vette meg a kormány a kormányzati negyed helyszínét a MÁV-tól, a közúti kapcsolatokat jelentő telkek földhasználati jogai – a „per 11” és „per 50” telekkönyvi jelzetűekre – a Demján Sándor által tulajdonolt West End Beruházó Kereskedelmi Zrt.-nél vannak - tudta meg a Magyar Nemzet.
A telkek tualjdonosa, a MÁV ugyanis az elmúlt években, évtizedekben harmadik szereplőknek, magántulajdonú cégeknek adott rendelkezési jogot e telkek felett. Így hát hiába adja el a vasúttársaság a tulajdonában álló telkeket, a Ferdinánd híd környékén csak a West End engedélyével építhetnek bármit is. A TriGránit Zrt. székháza, a Sóház egyébként a híd mellett található, s éppen az érintett területre nyílnak Demján Sándor irodáinak ablakai.
A helyszín a közlekedés miatt különösen fontos - hívta fel a figyelmet a lap. Ha ugyanis elkészülne az épületegyüttes, az alkalmazottak és az ügyfelek a munkaidő kezdetén és végen több ezer autóval érkeznének, illetve indulnának el, ami soha nem látott méretű dugót okozna mindennap a környéken, elsősorban a Nagykörút és a Dózsa György út esetében. A Ferdinánd híd körüli terület lenne a másik útvonal-lehetőség, melyen keresztül csatlakozó kijáratok létesítésével el lehet érni a Váci utat. A lap úgy véli, hogy a kormányzati negyed nem építhető meg az itt található 28224/11 és a 28224/ 50 telekkönyvi jelzetű telkek nélkül, melyek esetében viszont a West End Beruházó Kereskedelmi Zrt. révén földhasználati joggal bír.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





