|
Jön az új Kossuth tér
[2007.08.14. 13:27]
Egy fiatal építészcsapat, az S73 Kft. nyerte a Kossuth tér rendezésére kiírt tervpályázat 4,5 millió forintos fődíját. A fődíjas terv alapján jövő év végére készülhet el az ország közparkja.
Ez már a múlt
Mélygarázst is kialakítanak a területen, míg a 2-es villamos sínpárja füvön halad majd. Az Országház előtti rész üvegburkolatot kap: itt rendezik majd az állami ünnepségeket. Az üvegfelület alatt bronzbetűkkel a magyar történelem neves személyeinek neveit tüntetik majd fel, a két oldalán pedig szökőkutak lesznek. Mint kiderül, az átépítésre valamivel több mint egymilliárd forintot költenek, melynek jelentős része a központi költségvetésből származik majd. A közös gondolkodás sikere, hogy politikai oldaltól független együttműködés eredményeként elkezdődhet a Kossuth tér rendezése - emelte ki Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere, míg Szili Katalin házelnök azt hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés előtti terület nemcsak egy tér, hanem Magyarország főtere.
Ez pedig a jövõ
A Fővárosi Önkormányzat és az Országház között létrejött szerződés értelemében 50 évre a Parlament használatába került jogilag is a Kossuth tér területe, miközben a tulajdonos továbbra is a Főváros maradt. A szerződés értelmében az Országgyűlés Hivatala részére a használat korlátozott, hiszen a terület közterületi, közparki használatát reggel 8 óra és este 8 óra között bárki számára köteles biztosítani.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
|





