Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Kezdődnek a nagy, állami üdülő-eladások

[2007.08.13. 10:02]

Félszáz üdülőjétől válik meg az idei évben az állam, melyek értéke 8-10 milliárd forintot tehet ki. Az értékesítés már több mint nyolc éve húzódik, ugyanis ennyi ideig tartott, míg egy kézbe kerültek.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az 55 ingatlan fenntartása - melyek legnagyobb része a Balaton környékén található - évente 600 millió forintjába került az adófizetőknek. Eladásukról már az Orbán-kormány határozott, azonban a kisgazda minisztériumok ragaszkodtak ingatlanjaikhoz. Miután a kisebbik kormánypárt széthullott, részben teljesítették a kormány határozatát. Mindamellett az integráció folyamata nem zárult le, s így a privatizációra sem került sor.

A Gyurcsány-kormány elrendelte a még minisztériumi kezelésben lévő üdülők átadását a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alatt működő Központi Szolgáltatási Főigazgatóságnak (KSZF) 2006 végéig. Erre azonban csak részben került sor. A BM üdülőket ugyanis tulajdonosuk, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) nem adta át határidőre. Végül aztán a Miniszterelnöki Hivatal győzött, bár a környezetvédelmi tárca egy, a honvédelmi több üdülőt is üzemeltet a mai napig.

A KSZF tehát a birtokába került 55 üdülőből 36-ot a legrövidebb időn belül értékesítene. Ezek értéke hivatalosan 5,6 milliárd forint. Az ebből származó bevételből jutna egyébként pénz a megmaradó ingatlanok felújítására. A tartós állami tulajdonban maradó 19 üdülőből kettő, az őszödi és a tihanyi kormányüdülő marad, míg a többit bárki használhatja a közigazgatásban, illetve a háttérintézményekben dolgozók közül. A napi szállásdíj az idén 1600 forinttól 8 ezer forintig terjed - olvasható a Népszabadság mai számában.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint milyen a kormány szociális alapú fűtéstámogatási rendszere?
Jó, mert 2010-től megszüntetik a közvetlen támogatásokat -, így nem lesznek trükközések
Jó, mert 2010-től minden rászoruló már csak személyre szabott támogatásban fog részesülni
Jó, mert jövedelemsávtól függően 20-28%-kal már az idén emelkedett a támogatások mértéke
Nem jó, mert idén az évi 5000 m3 helyett, már csak 4000 m3-ig támogatják a nagycsaládosokat
Nem jó, mert a támogatás mértéke nem követi a gáz, és távhő árának mértékét
Nem jó, mert a szén- és a fafűtésekkel fűtők abszolút nem jogosultak állami támogatásra