|
A szerbek nem viccelnek
[2007.08.10. 16:02]
Szerződésbontással fenyegették meg a TriGránitot Belgrádban, amennyiben tizenöt napon belül nem kezdi meg az új központi pályaudvar építését. A munkálatok állítólag a fejlesztő verseny utáni, pótlólagos követelései miatt nem kezdődtek el.
Még nem esett le a rozsdától
Đorđe Bobić, Belgrád főépítésze a Politika című lapnak úgy nyilatkozott, hogy talán pontatlan volt a pályázat kiírása, és ez lehetőséget ad a beruházónak a pótlólagos követelésekre. Bobić szerint azonban megkapta a területet, tudja, mit kell tennie, és sem kevesebbet, sem többet nem akarhat, mint amennyit a feltételek alapján elérhet.
Szerb kóló magyar csárdással
A nagyberuházás első ütemében 200 millió euróért a 105 sínpáros központi pályaudvart húznának fel, valamint egy 128 ezer négyzetméteres üzletközpontot építenének föléje, illetve egy 10 ezer négyzetméter kereskedelmi részt. A második szakaszban kerülne aztán kialakításra egy 170 ezer négyzetméternyi üzlettér. A helyszínen egyébként egy 30 éve befejezetlenül hagyott építkezés maradványai láthatók.
Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
|





