Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Nem normális az építőipar
Koncentráció helyett fluktuáció

[2007.08.10. 11:50]

A megrendelés-állomány csökkenésére nem koncentrációval, hanem a cégek számának felszaporodásával válaszolt az építőipar. Nem csoda, hogy így egyre több építőipari cég ellen indul felszámolási eljárás, és gyorsan nő a végelszámolt cégek száma is.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Rejtett megoldások
Rejtett megoldások
Normális esetben a jelenlegi helyzetre - melyet a megrendelés-állomány csökkenésén túl a lánc- és körbetartozások jellemeznek - egészséges koncentrációval kellene reagálniuk a hazai építőipari cégeknek, azaz cégösszevonásokat kellene látnunk, illetve azt, hogy a nagyobbak veszik át a kisebbek eszközeit és megrendeléseit. Ezzel szemben a statisztikák szerint teljesen ellentétes folyamat zajlik - hívta fel a figyelmet mai számában a Népszabadság.

A felszámolt és végelszámolással megszüntetett cégek száma ugyan egyre nő, de a működő cégek száma is egyre magasabb. Szintén csúcsokon jár a nyilvántartásból törölt cégek száma is, vagyis koncentráció helyett fluktuáció a jellemző a magyar építőiparra. Míg tavaly az első félévben 1043 cégnél indítottak felszámolást és 357-et megszüntettek, addig idén már 1174 került felszámolási eljárás alá, illetve 553 végelszámolásra került sor. Mindebben közrejátszik persze a projektcégek mostanában jellemző burjánzása is, melyek mindössze néhány évre jönnek létre.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek