Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Túl drága az építőanyag: silányabbak lesznek a lakások?

[2007.08.06. 11:43]

Továbbra is panaszkodnak az építőanyag-piaci szereplők, melyre most már az is okot ad, hogy az export visszaesett. Árakat emelni nemigen tudnak. Ahol drágulás következett be - például a tégla esetében húsz százalékos -, ott a fejlesztők már az anyaggal kezdenek spórolni.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A téglák drágulását sok piaci szereplő például úgy próbálja kompenzálni, hogy a 38-as méretű elemeket 30-assal helyettesíti, a különbséget pedig vakolattal pótolja, ami finoman szólva sem elfogadható megoldás - említette meg Antoni Péter, a francia Saint-Gobain-csoporthoz tartozó Raab Karcher igazgatósági tagja a Napi Gazdaságnak nyilatkozva.

Az energiaköltségek emelkedését a kereslet hiánya miatt nem tudják áthárítani. Közrejátszik a lassulásban, hogy az export visszaesett, mivel a lengyel piac egyensúlyba került, a németországi piac viszont gyengélkedni kezdett. Ezen túl érezhető a hazai közbeszerzések területén bekövetkező szűkülés is. A felújítások azonban bíztató képet mutatnak, hiszen itt nagyjából 20-25 százalékos a növekedés. Mindamellett a korszerűsítési beruházások volumene jóval elmarad attól, mint amire a gázár- és távhődíjemelések kapcsán vártak - tette hozzá.

Antoni szerint most megjósolhatatlan, hogy milyen változások jönnek a piacon, s hasonlóképpen nyilatkozott Kató Aladár, a Tondach Magyarország Zrt. vezérigazgatója is a lapnak. Ő azt emelte ki, hogy a piacot rossz irányba viszi az „eszméletlen árverseny” is. Szavaiból kiderült, hogy az energiaköltségek növekedése 15 százalékos áremelést diktálna.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek