HUF hírek
Hatodik hete erősödik a forint
Az ünnepi hangulatban 264 alá ereszkedett az euró árfolyama, de a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.
[2010.03.16. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
A föld alatt terjeszkedik a Szépművészeti

[2007.08.03. 16:44]

Négyezer négyzetméteres fogadószintet alakítanának ki Szépművészeti Múzeum alatt, melynek kivitelezéséhez az Európai Unió ad támogatást. Három éven belül ráadásul a párizsi Louvre-nál található üvegpiramishoz hasonló attrakcióval is találkozhatnak a látogatók a múzeum mellett.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ha Petőfi még élne...
Ha Petőfi még élne...
Baán László főigazgató az InfoRádiónak elmondta, hogy a beruházás 3,5 milliárd forintba kerül, melyet 85 százalékban Brüsszel áll, a fennmaradó részt pedig a magyar kormány finanszírozza. A föld alatt időszaki kiállítóteret, éttermet, múzeumi boltot és intenzív kreatív foglalkoztató helyiségeket alakítanak ki - tette hozzá. Mindez tulajdonképpen a Hősök tere felé eső járdasziget alatt épül, a tér díszburkolata vagy a mellette futó közút alá azonban már nem nyúlik be. Utóbbit tehát nem kell majd lezárni a forgalom elől.

A felszínen nem következik be változás, ugyanakkor a tervek szerint felépítenének egy jelkép értékű objektumot a múzeum közelében. Ez olyan lenne, mint például a Louvre előtti üvegpiramis, amely amellett, hogy funkcionális jelentősége van, mára Párizs büszkeségévé vált, holott sokan ellenezték a megépítését - hívta fel a figyelmet a főigazgató.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak