Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Lekerült a napirendről a Déli pályaudvar felújítása

[2007.08.02. 12:58]

A tavalyi választási kampányok során még a Déli pályaudvar nagyszabású, többéves átalakítását és felújítását tervezték a politikusok. Az előző év júniusában a Fővárosi Tervtanács neves építészekből álló zsűrije is megvitatta a pályaudvar átalakításának elvi engedélyezési tervét. Ekkor arról volt szó, hogy a síneket befedik, illetve bevásárlóközpontot és irodákat húznak fel. Ezzel szemben az InfoRádió legújabb információi szerint a MÁV-nál jelenleg nincs napirenden a kérdés.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Régi képeslapnak még elmegy
Régi képeslapnak még elmegy
A tavalyi tervek szerint a sínek lefedésével a Márvány utcai híd és a Magyar jakobinusok tere között 150 ezer négyzetmétert, a híd és a Hegyalja út között pedig 80-100 ezer négyzetméter területet alakítottak volna ki. A környék elővárosai vasútjainak végállomása is ide került volna a vasúttársaság tervei szerint, ami két-háromszoros forgalomnövekedést eredményezne. A MÁV akkor befektetőket keresett a beruházáshoz.

A rádió szerint ráadásul az európai uniós támogatások sem fognak ide koncentrálódni, hogy esetleg ezekből lehetne finanszírozni az átalakításokat. Várhatóan csak a gyakran életveszélyessé váló márványlapok vagy a mennyezet leesését, a lépcsők toldozását-foltozását lehet majd látni az elkövetkező évek során - vélekedett a rádió.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek