|
Gyors megoldások hőszigetelésre. Már idén spórolhat a fűtésen!
[2010.02.05. 07:59]
Számos módja van annak, hogy javítsunk épületünk hőszigetelésén. Bár nyilvánvaló, hogy a határoló szerkezet teljes hőszigetelésénél nincs jobb módszer, ám amíg erre nem nyílik lehetőség, addig is megpróbálkozhatunk néhány kevésbé költséges és munkaigényes módszerrel.
A teljes fűtési energia mintegy 25-30 százaléka távozik a nyílászárókon keresztül, vagyis ha havonta 20 ezer forint a fűtési költségünk, akkor 5-6 ezer forint ebből a szó szoros értelemben ablakon kidobott pénz. Nem kellőképpen karbantartott ablakok esetében a hőveszteség azonban akár 40 százalék is lehet. Érdemes tehát mindenekelőtt erre a kényes helyre koncentrálni. Ellenőrizzük a tömítéseket A régebbi – jellemzően fából készült – ablakok egyáltalán nem rendelkeztek a tok és a keret közti gumitömítéssel, viszont korszerűbb ablakoknál is előfordulhat, hogy ez a tömítés elöregedett már. Ezért elsősorban ebből a szempontból vizsgáljuk meg az ablakainkat. Mivel a jó gumitömítés légmentes zárást biztosít, így ennek pótlásával jelentős eredményeket érhetünk el. Amennyiben olyan korszerű nyílászárónk van, amely rendelkezik tömítéssel, akkor célszerű az elöregedett tömítés helyett ugyanolyan 2 apró TIPP, ami semmi nem kerül
1. Amennyiben van sötétítő függönyünk, úgy az esti órákra húzzuk azt be teljesen. Ezzel az aprósággal is sokat spórolhatunk! Figyeljünk azonban arra, hogy a függöny ne fedje be a fűtőtestet, ugyanis ez esetben az ablak felé vezeti a hőt. Nappal viszont érdemes utat engedni a fénynek, hogy a lakás könnyebben felmelegedjen. A redőny is segítségünkre lehet a hő bent tartásában, ezért éjszakára engedjük le teljesen!
2. Bizonyított tény, hogy a narancssárga, a napsárga, a piros, vagy a barna árnyalatainak láttán javul a hőérzetünk, és ezek mellett sokszor a megszokottnál némileg alacsonyabb hőmérsékletet is elegendőnek érezzük. Mindez persze nem azt jelenti, hogy télire fessük át a szobákat, de néhány ágytakaróval, függönnyel, szőnyeggel, vagy akár pár asztali dísszel könnyedén melegebb hangulatot varázsolhatunk a lakásba. Más a helyzet akkor, ha ablakunk eredetileg sem rendelkezett tömítéssel. Barkácsüzletekben kínálnak különböző profilú gumitömítéseket kifejezetten erre a célra, ezek hátoldala öntapadós, így felhelyezése egy laikus számára sem jelent gondot. Ügyelni kell a gumiból készült tömítéseknél arra, hogy nem tömörödnek a végtelenségig, így ha túlontúl vastagot választunk, előfordulhat, hogy nem tudjuk majd becsukni az ablakokat. Ezért praktikus először egy kisebb – fél, vagy egy méteres – dararabbal próbát tenni, mielőtt megvesszük a teljes szükséges mennyiséget. A gumitömítések ára profiltól és vastagságtól függően méterenként 100 és 500 forint között változik. Az ablakok esetében fontos még megvizsgálnunk, hogy megfelelően záródnak-e, illetve mennyire vannak elvetemedve. Ez azért fontos, mert egy elvetemedett ablaknál előfordulhat, hogy a vásárolt gumitömítésünk az egyik oldalon túl vastagnak bizonyul, míg a másikon nem elegendő a légmentes záráshoz. Néhány nyílászáró vasalata állítható, így egy csavarhúzóval a vetemedést némileg korrigálhatjuk. Ám ha a fa ablakkeret deformálódott, akkor nem érdemes egyedül hozzáfognunk javításhoz, hacsak nem vagyunk asztalosok. Az épületasztalos munkadíja az ablak fajtájától, illetve a hiba nagyságától függően változhat, ám egy árajánlat kérése általában nem kerül semmibe. Érdemes legalább megérdeklődni, hogy mennyibe kerül a javítás. Bár a vetemedés kijavítása aligha fog megtérülni az idei fűtésszezon alatt, de lesz még tél jövőre is.
h i r d e t é s Kapcsolódó cikkek: |




