|
Nem segít a pangó ingatlanpiacnak a márciusi hitelszigorítás
[2010.02.04. 13:31]
Márciustól szigorodnak a kölcsönhöz jutás feltételei: kormányrendelet szabályozza majd a hiteltípusonként előírt önerő mértékét. Júniustól a hitelhez jutás egyéb feltételei is szigorodnak. A kormányrendeletben szereplő szigorítások nem pezsdítik fel a már amúgy is jó ideje pangó ingatlanpiacot – olvasható a Vas Népében.
A lap ennek kapcsán megkérdezte Heckenast Istvánt, egy szombathelyi ingatlanközvetítőt, aki példaként elmondta, hogy aki egy 1,5 szobás, 44 négyzetméteres, 6 millió forintba kerülő téglaépítésű lakást akar megvenni márciustól, annak 1,5 millió forint önerőt kell felmutatnia. Ha ugyanezen lakás megvásárlásához euróhitelt igényelne, akkor már 2 millió 400 ezer forint saját erővel kell rendelkeznie, és csak 3
Mit hoz a hitelszigor?
2010. március 1-jén hatályba lépnek "a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról" szóló 361/2009 számú Kormányrendelet maximális finanszírozásra vonatkozó szakaszai. Az ingatlan-jelzálog hitelek esetében a kihelyezett hitel aránya forintnál a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka lehet, eurónál 60 százalék, más devizahitel esetében pedig 45 százalék. Pénzügyi lízing esetén némileg kedvezőbbek a számok: a forint-, az euróhitel, illetve más devizahitel esetében 80, 65, illetve 50 százalék.
A bankok ráadásul már csak hitelképességi vizsgálat elvégzése után adhatnak hitelt. A pénzintézeteknek június 11-ig kell elkészíteniük azt a belső szabályzatot, amelyben részletesen rögzítik a hitelképességi vizsgálat szabályait, a hitelezhetőségi limit kiszámítása során hiteltípusonként figyelembe vehető jövedelmi tételeket és azok igazolásának módját, valamint a kölcsönt igénylő személy meglévő hitelei beszámításának technikáját. Az ingatlanközvetítő a lapnak azt is elmondta, hogy mostanában az alacsony árfekvésű és kicsi rezsiköltségű lakásokat keresik, míg panelból csak a felújított (hőszigetelt, új nyílászárókkal ellátott) lakások az eladhatók. Mivel az ingatlanadó réme sem fenyegeti a vevőket, talán a családi házak iránti kereslet is megélénkül – reménykedik a közvetítő. Szerinte egyébként a vevők kiváráshoz a választások is hozzájárulnak.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




