HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Tervezzük meg a 2010-es kertünket!

[2010.01.27. 15:16]

Bár a tél még javában tombol januárban, már elkezdhetjük megtervezni az idei kertet, mit hová szeretnénk ültetni. Januárban még bőven van rá időnk, hogy tervezgessünk, és körbenézzünk a kertészetekben és a katalógusokban, mit kínálnak az idei évre, és milyen újdonságot tudunk kertünkbe telepíteni.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Kérjünk be több katalógust, nézzük át a kertészeti magazinokat és keressünk új ötleteket, növényeket, majd vegyünk elő egy papírt, és kezdjük el megtervezni kertünket.

Sajnos a gazdasági válság hatását még mindig érezzük, így talán nem jut annyi pénz kertünkre mint szeretnénk. De semmi gond, vásároljunk pár száz forintos magokat, és így máris kevesebb pénzből tudunk sok szép növényt telepíteni kertünkbe. Vethetünk egynyári, évelő fűszernövény, vagy zöldség magokat is, akár a legkisebb kertbe, erkélyre, teraszra.

Vegyük át, milyen kerti munkákat kell majd elvégezni tavasszal, vizsgáljuk meg a szerszámokat, éleztessük meg a metszőollót, vagy épp tisztítsuk meg a fűnyírót. Ha pedig valamelyik szerszám már használhatatlan, most szerezzünk be újat helyette.

Fotó: MTI

Ha az idő engedi, akár a kertet is feláshatjuk egy napsütötte hétvégén. Ha pedig már felássuk, forgassunk be a talajba némi istállótrágyát vagy komposztot is, így tápanyaggal látjuk el, amely az ültetési időszakig lebomlik.

Amennyiben az idén új kertet szeretnénk tervezni, vagy új növényekre vágyunk, használjuk fel a kerttervező programot, így máris könnyebb lesz elképzelni, hogyan is fog kertünk kinézni, ha végső helyére kerül a pázsit, vagy épp az örökzöldek.

Ha új növényekre van szükségünk, de nem szeretnénk sok pénzt elkölteni, csak be kell lépni a cserebere fórumba, ahol az ország minden tájáról vannak növénybarátok, akik szívesen cserélgetnek növényeket, magokat, virágokat teljesen ingyen.

Ha rendelkezünk egy 10-15 fokos világos előtérrel, vagy folyosóval, akár már január végén vethetünk magokat poharakba vagy ládába, így tavasszal kész, kifejlett palántákat tudunk a kertbe kiültetni. Bátran próbáljunk ki újdonságokat, így pl. ültethetünk idén articsókát, rebarbarát, vagy akár tojásgyümölcsöt, spárgát, mogyorót.

Közben tisztítsuk meg kertünket, ha maradt még faág, gyom, egyéb nemkívánatos elem, így tavaszra már tiszta terep vár minket. Már csak két hónap és újra gyönyörködhetünk a szebbnél szebb tavaszi virágokban, és a növények szépségében.

Kertvarázs Magazin

Hozzászólok a cikkhez!  
h i r d e t é s

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak