|
Kisajátítható lesz az állami tulajdon
Einstand?
[2007.07.23. 12:53]
Változnak a kisajátítás szabályai egy a kormány által már elfogadott, a parlament elé ősszel bekerülő törvényjavaslat értelmében. Jövőre a közcél érdekében akár már állami és önkormányzati tulajdont is szerezhetünk - számolt be a Napi Gazdaság.
Kiforratlan birtokhatárok...
A lap értesülései szerint a jövőben nem sajátíthatnak ki magántulajdont az önkormányzatok és az állam olyan oktatási, közművelődési, szociális és egészségügyi intézmények építéséhez, amelyek nem tartoznak a kötelező feladatellátási körükbe. Hasonlóképpen lakásépítésekre sem sajátíthatnak ki ingatlanokat, igaz, ma már az állami szereplők súlya a lakásépítési piacon marginális. Ezzel szemben változatlanul kisajátítható lesz energiatermelési, bányászati, hírközlési, természetvédelmi és vízgazdálkodási, valamint erdőtelepítési célokra.
Földet rá?
Szintén kisajátítható lesz a tulajdon a nemzetközi szerződéshez kapcsolódó területcsere esetén, ám ennek ellenére határkiigazításokra vélhetően ritkán kerülhet majd sor. A kártalanításkor a kisajátított ingatlan tulajdonosát teljes kárpótlás illeti meg, amely elsősorban készpénzes fizetést jelent, de a felek megállapodhatnak ingatlancserében is. A bíróságoknak a kisajátítási ügyekről gyorsított eljárásban, 45 napon belül kell dönteniük (ezt az időintervallumot eddig csak sztrádaépítések esetében alkalmazták, de egy idei törvénymódosítás után most ezt teszik általánossá). Abban az esetben, ha a kisajátított ingatlant meghatározott időn belül nem veszik használatba, a kisajátítási jog megszűnik, így az eredeti tulajdonos visszavásárolhatja ingatlanát. Ki a jobb tulajdonos? Az egyik legfontosabb változás az új szabályozásban az, hogy a jövőben állami és önkormányzati tulajdon is kisajátítható lesz közcélra. Alkotmánybíróság ugyanis korábbi határozata arra hívta fel a figyelmet, hogy közcélú beruházást ma már nemcsak az állam, illetve az önkormányzat kezdeményezhet. Ilyen például a közműberuházások, erőműépítések, illetve távközlési építmények esete. A törvényjavaslatot a kormány már beterjesztette a parlament elé, ám a tárgyalása csak a nyári szünet után, szeptemberben kezdődhet meg.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





