Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Ahoj poplaček, ahoj Bratislava!
Pozsonyi lakóingatlan-körkép magyar elektromodulátoroknak

[2007.07.19. 19:38]

A szlovákoknak már drága, nekünk még mindig olcsó Pozsony, ezért sok honfitársunk bérel vagy vásárol ingatlant a háromnyelvű volt koronázóvárosban. A sztrapacskaevők földjén jártunk.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Új Babilon épül? A pozsonyi Bronx (Ligetfalu)
Új Babilon épül? A pozsonyi Bronx (Ligetfalu)
Pressburg, Pozsony vagy Bratislava?

A 425 ezer lakosú Pozsonynak remek a fekvése. Talán éppen ennek köszönheti, hogy a rendszerváltás óta ismét profitálhat abból, amiből évszázadokon keresztül busás hasznot húzott: központja lehet a Nyugat-Európába irányuló áruk közvetítésének és az onnan érkező szellemi impulzusok fogadásának, hiszen egykor nemcsak a történelmi Magyarország fővárosa volt a Duna parti település, hanem a római katolikus egyház központja is.

Pozsony 1989-ig csak a szocialista városfejlesztés jegyében növekedhetett. Ekkor jött létre Közép-Európa egyik legnagyobb, ma körülbelül 130 ezer fős (ligetfalui) lakótelepe a Duna jobb partján. Gyakran csak „pozsonyi Bronxként” emlegetik a viszonylag nagy arányú bűnözés, az eléggé elterjedt drogfogyasztás és a fiatalok szocializációs problémái miatt.

A pártállami időszak a Duna bal partján elterülő történelmi belváros urbanisztikai sokszínűségét is megbontotta: szinte teljesen felszámolták a váraljai zsidó negyedet, helyére – az Új híd folytatásaként – többsávos, széles főút került. A peremterületeken kisebb-nagyobb lakótelepeket emeltek.

Sztrapacska helyett fish and chips?

Pozsonyban és vonzáskörzetében az elmúlt tíz év alatt lakások ezrei épültek meg. Az életszínvonal a külföldi tőke beáramlásának köszönhetően egyre nő, évek óta körülbelül az uniós átlag szintjén mozog. Tehát van hazai fizetőképes kereslet. Az árak alakulásában természetesen a külföldi érdeklődők nagy száma is szerepet játszik. A lakásárak 1990 óta folyamatosan emelkednek – az utóbbi három évben átlagban 50–70%-kal ugrottak meg. Bár egyes szakértők a nagy lakásépítési hullám miatt rövid időn belül visszaesést jósolnak, az ingatlan.com felmérése szerint – meglepő módon – a régebbi építésű lakások árában is jelentős emelkedés tapasztalható.

Korok és stílusok
Korok és stílusok
Pénz: külföldieknek van, szlovákoknak nincs

Egyes szakértők szerint ennek az az oka, hogy az újonnan épített, sok esetben exkluzív belvárosi lakásokat – néhány módos szlovákiai lakoson kívül – csak külföldiek tudják megvásárolni (köztük az utóbbi időben egyre több ír, angol és magyar). Nekik az sem szempont, hogy a beruházók a kereslet miatt sokszor menet közben „srófolnak” az árakon.

Egy neve elhallgatását kérő építészmérnök olyanról is tud, hogy százezerről kétszázezer koronára (vagyis körülbelül 730 ezer forintról a duplájára) emelték a négyzetméterenkénti árat egy még csak most épülő belvárosi tömbházban.
Évközi árnövekedés Pozsonyban
GARZON: Pozsony Óvárosában a tavalyi év hasonló időszakához képest 36 százalékkal emelkedtek a garzonlakások árai. A belvároshoz közel eső Ružinov(Rózsavölgy) negyedben ennél csekélyebb mértékben, 33%-kal. Koliba zöldövezeti villanegyedében ez a drágulás viszont jelentősebb volt, adataink szerint az áremelkedés elérte a 39%-ot is. Meglepő módon azonban pont a pozsonyi Bronxnak is csúfolt Ligetfaluban volt a legjelentősebb a drágulás mértéke: 47%!

KÉTSZOBÁS LAKÁSOK: A Belvárosban 43%-ot, Ružinov kerületben 38%-ot, Kolibán 50%-ot, Ligetfalun pedig 24%-ot emelkedtek az ingatlanok árai az ingatlan.com májusi felmérései szerint.
Az ilyen lakásokat általában csak bérbeadás céljából veszik meg az emberek; mivel azonban az átlagos bérleti díj hamarosan havi 1000 euró fölé fog emelkedni, gyakorlatilag már tudható, hogy ezt csak a külföldi menedzserek tudják majd megfizetni.

A vékonyabb pénztárcájú hazai fogyasztó inkább használt ingatlant vásárol. Szlovákiában júniusban 8,33% volt a munkanélküliek aránya, de ez a szám nagy regionális különbségeket rejt. Kelet-Szlovákiában 12-14%-nyian vannak állás nélkül, de például a magyarlakta közép-szlovákiai, gömöri régióban 27% körüli ez az arány. Emiatt nagy az elvándorlás, a szakképzettek nagy része pedig pont Nyugat-Szlovákiába, Pozsonyba és környékére költözik. Számukra égető a lakáskérdés megoldása, de ők is csak bankhitelből, valamint részletfizetéssel tudják megvenni otthonaikat.

A lakásárak

Az új – sok esetben még csak most épülő – lakásingatlanok esetében a négyzetméterenkénti ár a 19% áfa nélkül általában 35–80 ezer korona, azaz nettó 255 ezer – 584 ezer forint között mozognak városrészektől függően. Ez abból a kimutatásból derül ki, amelyet a pozsonyi Bond Kft. (Bond s. r. o.) bocsátott az ingatlan.com rendelkezésére.

Szent Mihály vigyázz rájuk
Szent Mihály vigyázz rájuk
A legnagyobb átlagos négyzetméterárak Pozsony történelmi és tágabbi városközpontjában (80 ezer korona – 584 ezer forint), valamint a Kis-Kárpátok oldalába épült zöldövezeti villanegyedben, a Kolibán (55 ezer korona – 402 ezer forint) találhatók.

Becslések szerint az Óvárosban jövőre 100 ezer koronát
(kb. 730 ezer forintot), a Kolibán pedig 70 ezer koronát (511 ezer forintot) kérnek majd el a beruházók az új lakások négyzetméteréért. De ez a tendencia már megfigyelhető a többi pozsonyi kerületben is, ahol is több mint 40 ezer koronát (292 ezer forintot) kell fizetnie annak, aki a szlovák fővárosban szeretne lakni.

Nem sokkal olcsóbb, de Bécs legalább közelebb van

Új lakások 2008-ban esedékes becsült árai, forintban megadva
Óváros: 730 ezer Ft/nm
Rózsavölgy: 358 ezer Ft/nm
Koliba 511 ezer Ft/nm
Ligetfalu 329 ezer Ft/nm
A pozsonyi új építésű lakások átlagára négyzetméterenként már most nettó 43,8 ezer korona körül mozog, ami forintban megközelítőleg 320 ezer forintot tesz ki. Ha ezt az adatot egybevetjük az ingatlan.com budapesti lakóingatlanok áráról készített friss felmérésével, akkor kiderül, hogy nincs nagy árkülönbség a két főváros között. Budapesten ugyanis egy átlagos új építésű lakásért 329 ezer Ft/nm-t kell általában fizetnünk, azaz a pesti átlag nagyságrendileg megegyezik a pozsonyival.

Korpás Árpád / Pozsony

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek