Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Európa egyik legnagyobb élményfürdője Egerszalókon!

[2007.07.13. 17:21]

Több mint 4 milliárd forintba került az egerszalóki gyógy- és élményfürdő. Szakértőink a környék ingatlanpiacának pezsgését várják a most pénteken átadott beruházástól.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
1961-ben fedezték fel a kutat
1961-ben fedezték fel a kutat
A létesítmény a Heves megyei község határában megvalósuló fejlesztés első üteme. A tervek szerint strand és ötcsillagos szálloda is épül a területen, összességében mintegy 11 milliárd forintból.

A most felavatott, 11 ezer négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely Európa egyik legnagyobb fürdője, 17, összesen kétezer négyzetméternyi medence várja a látogatókat.

Működik a fürdőben fitness és wellness központ, szépségcenter és gyógyászati centrum is: A 4,3 milliárd forintos beruházáshoz 800 millió forintnyi állami támogatást is kaptak a befektetők a Széchenyi-terv keretében.

Az új fürdővel mintegy 70 munkahely jön létre a településen. A beruházás megvalósítására létrehozott Szalók Holding Zrt. 49 százalékát a Magyar Fejlesztési Bank, a további 44 százalékát az Amerikában bejegyzett HH Global Capital Partners a szintén amerikai Grubbi Investment Ltd. 5 százalékot birtokolja. A fennmaradó két százalék kisrészvényeseké

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek