Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Városi lakásomat balatoni házra cserélném
Lehet!

[2007.08.03. 12:12]

Már-már tipikusnak mondható, hogy a sajátos piaci környezetnek köszönhetően családok úgy döntenek, hogy városi, például veszprémi lakásukból annak áráért irigyelni valóan szép – akár villaszerű –, balatoni kertes házba költöznek.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A lakótelep széléről az idillbe

Veszprémből jövet: kis távolság, nagy lépés
Veszprémből jövet: kis távolság, nagy lépés
– Madarak énekére ébredek, mélyen belélegzem a kertben a levendulaillatot, s közben a távolban vízpárába burkolózó tavon pihentetem a szemem – ecseteli Tóth Ferenc a vörösberényi élet már-már idillinek tűnő szépségeit. A tanár úr, bár elsősorban matematikával és kémiával foglalkozik, amint az a fenti mondatból is kitűnik, érzékeny a szépre. Amikor szintén pedagógus feleségével négy évvel ezelőtt eldöntötték, hogy Balaton-parti kertes házra cserélik veszprémi sorházukat, akkor ebben, mi tagadás, a táj szépsége is közrejátszott. Ahogy az a gondolat is, hogy az egyetemi diploma után Pesten maradt, már nős fiaik az unokákkal vélhetően szívesebben és talán gyakrabban járnak majd haza a Balatonhoz, mint a veszprémi sorházba.

A csere mellett szólt továbbá a nyomott balatoni ingatlanár, s az is, hogy szabadulni akartak a lakótelep szélébe beszorított sorháztól, amelynek rossz volt a beosztása. Náluk ugyanis szinte azonnal a konyhába lépett be az ember, ehhez képest túl nagy volt a nappali, amelynek kilátását teljesen elvette a szomszéd által utólag odaépített garázs, ráadásul túl sokat kellett lépcsőzni a három szinten elhelyezkedő szobák közötti rendkívül kényelmetlen, balesetveszélyesen meredek lépcsőkön. A veszprémi lakás áráért nagyon szép villaszerű, földszintes kertes házat kaptak Balatonalmádi olcsóbb részén, Vörösberényben.

Lakáskölcsönből kicserélték a 20. század elején épült polgári ház elektromos, gáz- és vízhálózatát a szennyvízcsatornával együtt, és új nyílászárókat csináltattak, továbbá megjavíttatták a tetőt. A kölcsönt azóta is fizetik, de mindenért kárpótolja őket a hétvégenként a kertben hancúrozó, cicát kergető unokák látványa, s a harmonikus, nyugodt élet lehetősége, amit a ház kínál.

Szegedről is van érdeklődő

– Tóthék esete tipikusnak mondható – osztja meg velünk tapasztalatait Balassa Éva, a balatonfüredi Balaton Ingatlan Iroda értékesítője. – Egyre többen vannak azok, akik elsősorban nem turisztikai célpontot látnak a Balatonban, hanem olyan környezetet, amely minőségi életformát ígér az odatelepülőknek. Nemcsak Veszprémből költöznek ki nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló házaspárok, hanem Budapestről, de még Szeged környékéről is akad érdeklődő. Sőt a kisgyermekes családok között is vannak olyanok, akik az életüket a Balatonhoz szeretnék kötni, például akiknek számítógépen végezhető vállalkozásuk van, s interneten a világ bármely részébe percek alatt elküldhetik a munkát.

A gond az, hogy Füred környékén hiába keresik, kevés az olyan 15–20 millió forint közötti kertes ingatlan, legfeljebb a már említett Vörösberény, Alsó- és Felsőörs, vagy az olyan, a parttól 5–10 kilométerre fekvő háttértelepülések, mint Vászoly, Pécsely, Barnag vagy Szentkirályszabadja stb. jöhetnek számításba. Újdonságként említi viszont Balassa Éva, hogy geotermikus hűtésű, illetve fűtésű, száz négyzetméteres alapterületű sorházas lakásokat lehet lekötni 20 millió forinttól szerkezetkész, illetve kulcsrakész állapotban. A Füreden, a Balassi Bálint utcában épülő sorházas lakások egyik vonzereje a 8-9 ezer forintos havi energiaszámla fűtéssel, hűtéssel, melegvízzel együtt, ami akár a magas energiaszámlákban fuldokló panelből is kiköltözésre ösztönözheti a családokat.

Tanay Miklós, a füredi Sun City Tours Kft. vezetője is megerősíti, hogy habár Balatonfüred és környéke mindig is felkapott volt az ismert gazdasági szakemberek, orvosok, az értelmiség körében, még mindig legalább 10–20 százalékkal olcsóbbak itt az ingatlanok, mint például a közeli megyeszékhelyen, Veszprémben, ahol tudvalevőleg csaknem budapesti az árszint. Konkrétan az a régebbi építésű sorházas lakás, amely Veszprémben 23-24 millió forintba kerül, Balatonfüreden megszerezhető 21-22 millióért, már ha egyáltalán van ilyen. Tanay szerint igazából a Balaton-törvény életbe lépése előtt volt tömegesebb a környező városok lakótelepeiről a kiköltözés, amikor simán lakóházzá lehetett nyilvánítani a nyaralót. Ma már ez lehetetlen, lakni persze ettől még lehet benne, csak az adózás szempontjából jelent gondot a nyaraló minősítés.

– Elsősorban a háttértelepülések ajánlhatóak a városokból kiköltöző családoknak a nyugati-parton, Keszthely környékén is. Vonyarcvashegyen, Cserszegtomajon vagy Gyenesdiáson már akár 14 millió forintért, vagy ennél is olcsóbban kapható téliesített nyaraló, olyan kisebb kertes családi ház, amely ideális a fiataloknak az életkezdéshez, vagy a nyugdíjasoknak a gondtalan öregkor napjaira. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének 30–50 milliós újépítésű, panorámás villák is a kínálatban – tudtuk meg Kovács Tibortól, egy keszthelyi ingatlaniroda tulajdonosától –, ezekhez azonban már több panellakást kell eladni, esetleg több generációt összeköltöztetni, amire egyébként úgyszintén akad példa.

Jablonszki Mária

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek